Lábadozni fogunk 2021-ben. Az oltóanyag hatására majd elapad a napi áldozatszám, és fokozatosan szűnnek a korlátozások. De mi lesz velünk, akik megszoktuk a Covid-életet? Visszamegyünk a home office-ból a drága irodákba? Újra a csilláron is lógni fognak a koncertek rajongói, vagy túlságosan megszerettük a streaminget? Újra felkelünk korán reggel, jön a csúcsforgalom, a zsúfolt busz? Mi lesz a kézfogással? A két puszival? Maszkot hord majd a tüsszögő gyerek az osztályban? Ugyanúgy köhög a közönség, mint régen?
Idén áldás volt a számítógép, mert volt zoom-születésnap, zoom-igazgatósági tanács, zoom-osztálytalálkozó. Ami engem illet, gondolkodtam a zoom-próbán is, minek utazzak én oda a zenekarhoz, kell egy nagy képernyő a karmesteri dobogóra, még nagyítani is lehet, így jobban látja mindenki, otthonról mondhatnám az instrukciókat. Most, hogy van zoom-pszichoanalízis is, ez már fel sem tűnne.
Hiszen mindenki a kütyüt nyomkodja, hol van már a telefonálás, a világ csetel, nem beszél. Régen azt mondták, ugorj be, csörrents ide, most már írj rám. Beszélni nehéz, körülményes, írni olyan kellemesen biztonságos. Még veszekedni is könnyebb, nem üvöltik le a fejünket.
Valljuk be, megszerettük a Covidot. Kényelmes, otthonülő, jobb, ha a gyerek zavar munka közben, mint ha a főnök nyaggat. Elég jól szól a zenekar a hangszóróból, a színészt is jobban értjük, de ha nem, visszatekerjük, mit is mondott. Olcsóbb is az élet, szépek az üres utcák este, a kutyát el lehet engedni a pórázról.
De vigyázat, jön a posztcovid generáció. A fiatalok mindent másképp csinálnak majd, és lenéznek minket, telefonon pöntyögő, facebookozó, régimódi öregeket. Sikk lesz telefon nélkül járni, ciki lesz az egész social media, egy mai fiatal beszélget, barátkozik, megöleli a másikat, és eljár hazulról. Menekülni fognak a gyerekek a gépekbe betelepedett sütiktől, őket ne kontrollálja senki, ne küldözgessen nekik hirdetéseket semmiféle algoritmus. Eljárnak majd együtt kirándulni, ceruzával, tollal írnak és rajzolnak papírra, hangszert tanulnak. Lebegni fognak a boldog szerelmi mámorban, lesz új flower power, hatvanas évek. Szabadság lesz, új szabadság, az új aszkéták boldog korszaka, akiknek a bitcoin már történelem és érdektelen, hiszen ők csak egymást, az embereket szeretik, mezítláb járnak és rengeteg idejük lesz, mert nem kütyüznek.
Fiatal lesz az új koncertközönség, akik szeretnek összebújva ülni, nem baj, ha a vállak néha megérintik egymást, legalább érzik, hogy közösségben vannak. A nagymama otthon marad, mert fél a vírustól, mintha még ma is 2020 lenne. De egy koncert is más ma, mint régen volt. A Covid előtt állítólag fura szabályok voltak: nem lehetett tapsolni tételek között, viszont mindenki úgy köhögött, mintha már kétoldali tüdőbaja lenne. A víruskorszak előtt állítólag frakkba öltözött a zenekar, és a karmester csak az egyik hegedűssel fogott kezet, ki tudja, miért. Most sokkal több a meglepetés, a karmester beszélget a közönséggel, lehet nevetni, tornacipőben jönni.
Drága barátaim, mindjárt vége a covidnak, jönnek a húszas évek. Készüljetek.
Fischer Iván
A cikk a HVG hetilap 2020. december 17-i, 51–52. számában és a hvg360 online felületen jelent meg.
