hun/ eng
keresés
kosaram
Játékidő.jpg

Aranykor

A Budapesti Fesztiválzenekar szezononként felkerekedik, és azokhoz is elviszi a klasszikus zenét, akiknek egészségügyi, szociális, fizikai vagy anyagi okokból nem adatik meg, hogy a koncerttermekben élvezzék hangversenyeit. Családias kamarakoncertjeinken az idősek átélhetik a zene gyógyító hatását. Mindenkinek olyan műsort állítunk össze, amivel a legnagyobb örömöt okozzuk. Az időseknek gyógyító, emlékeket idéző, dallamos klasszikusokat játszunk, éppolyan magas színvonalon, mintha a Carnegie Hall közönségének muzsikálnánk. Az idősotthonok lakói mindig nagy szeretettel fogadják ingyenes koncertjeinket. Ünnepként készülnek ezekre az alkalmakra: utánaolvasnak a daraboknak, felveszik a legcsinosabb ruhájukat, és odaadó figyelemmel hallgatják végig a műsort. Koncertjeink célja, hogy bevezessük a hallgatóságot a zene csodálatos világába: így az idősek akadályok nélkül, otthonos környezetben élvezhetik a muzsika örömét, és együtt élhetik át az így megszülető egységet. Oda megyünk, ahol szükség van ránk.