hun/ eng
keresés
kosaram
DSC_4565.jpg

A zene éjszakája - csak klasszikusan

November 17-én Az év zenekarának választott BFZ zenészei maguk mögött hagyják a koncerttermeket, és belevetik magukat a budapesti éjszakába, hogy ismét egy különleges csütörtök estét szerezzenek Budapest legkedveltebb bárjai, kávézói és klubjai közönségének. Ingyenes minikoncertjeikkel muzsikusaink idén a Duna mindkét oldalán várják a zeneimádókat az ősz legkötetlenebb komolyzenei eseményén, A zene éjszakája – csak klasszikusan című rendezvényen.

Immár hatodik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest legfelkapottabb helyei A zene éjszakáján, amelynek keretében fesztelen hangulatú minihangversenyek váltják egymást délutántól késő estig a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi, valamint Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek előadásában.

A zene éjszakája a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. közös rendezvénye, amely Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.