BFO
Budapesti Fesztiválzenekar

BFZ találkozások 2018–2019

Kedves Közönségünk!

Legfontosabb szempontunk az volt, hogy sokoldalú legyen a jövő évad kínálata, hiszen elsősorban ez különbözteti meg a Fesztiválzenekart a világ összes többi együttesétől. Lesz sok barokk, klasszikus, romantikus és kortárs műsor is, és még énekelni is fogunk, most már nemcsak ráadásként, hanem egyes hangversenyek részeként is. A műsorba beemelt kis Dvořák-kórusdarabok olyan gyöngyszemek, amelyeket a szimfonikus zenekarok koncertjeire járó közönség különben soha nem hallhatna. Meggyőződéssel hiszek abban, hogy a jövő zenekara csak úgy alakulhat ki, ha szélesre tárja az ajtót, és koncertjeire befogadja a barokk zenét, a legújabb műveket, a kórusirodalmat és a kamarazene remekeit is. Lépésenként haladunk – ez az év fontos mérföldkő lesz.

A balti országok zenéjével nyitunk, különös hangsúllyal Arvo Pärt műveire. Miközben Čiurlionis szimfonikus költeményét játsszuk, képeit is kivetítjük, hiszen Čiurlionis legalább annyira festő, mint zeneszerző. Több fiatal hazai szólistát mutatunk be idén Önöknek, köztük Fejérvári Zoltánt, aki a montreali zongoraverseny megnyerése után kirobbanó nemzetközi karrier előtt áll. A Kékszakállú szólistái is újak. Cser Krisztiánnal már többször dolgoztunk együtt: Sarastro volt A varázsfuvolában, Kossuth A vörös tehénben, és külföldön már több országban címszereplő a Kékszakállúban. Először muzsikálunk viszont a ragyogó tehetségű Vizin Viktóriával, aki Judit szerepét fogja elénekelni.

Aki megteheti, annak nagyon ajánlom, hogy jöjjön el velünk októberben Vicenzába, Olaszországba, ahol új fesztivált alapítunk, a Vicenzai Operafesztivált. Ennek a világ legszebb színháza, az 1585-ben Palladio és Scamozzi tervei alapján épült Teatro Olimpico ad otthont. A gyönyörű színpadképet azóta is sikerült tökéletes állapotban megőrizni, fantasztikus lesz ott koncertet adni és operát játszani. Mivel a színház picike, csak kevés támogató juthat el ide, ám mindent megteszünk, hogy az esemény az interneten is látható legyen. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de remélem, hogy sikerül ott is új hagyományt teremtenünk és a fesztivált évenként megtartanunk.

Folytatjuk hazai közösségi tevékenységünket is: ellátogatunk iskolákba, idősotthonokba, templomokba, elhagyott zsinagógákba. Működésünk gerincét azonban természetesen továbbra is a budapesti hangversenytermi koncertek adják – ezekre hívjuk most Önöket szeretettel. Nagyon jó érzés figyelni a színpadról, milyen boldog, meghitt közösséggé fejlődött a BFZ törzsközönsége az utóbbi években. Kérem, vigyázzanak erre a családra, legyenek hozzá hűségesek!

Szívélyes üdvözlettel:
Fischer Iván