Váltás mobil nézetre
DSCN3323

gramofon.hu Albert Mária
Új, illetve továbbfejlesztett projektekkel áll elő Budapesti Fesztiválzenekar. A „legyen a zene mindenkié” óhaj nem üres szólam számukra, hanem konkrét cél – közölte Fischer Iván zeneigazgató. A koncertévad finisében idősek otthonait és zsinagógákat keresnek fel, templomi koncertjeiken barokk zenét játszanak.

A Budapesti Fesztiválzenekar az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) közösen országos körutat szervez vidéki zsinagógákba. Az első szakaszban az albertirsai, a keszthelyi és a mádi zsinagógát keresik fel. Ez a három épület három fő típust reprezentál – mondta el Köves Slomó rabbi, az EMIH vezetője. Az albertirsai elhagyott, a keszthelyiben az őrláng pislákol – jellemezte –, mert egy kis zsidó közösség fenntartja. A mádit szépen felújították (ebben egyébként jelentős szerepet játszott a Zempléni Művészeti Fesztivál), de mivel a közösséget elpusztították, a hitélet megszűnt, így más célra használják. A zsinagógákat egyfajta miszticizmus veszi körül. A tudatlanság ad táptalajt az előítéleteknek, ezért is gondoltak rá, hogy bevonva a helyi lakosokat, visszaemlékezéseik, tárgyi és szellemi emlékeik segítségével felelevenítsék a valamikori helyi zsidó közösség életét.

A BFZ félórás ajándékkoncertet ad, az adott helynek megfelelő méretű hangszerösszeállításban, de főként kamaraműveket szólaltatnak meg – részletezte Fischer Iván zeneigazgató. A minihangversenyek után Köves Slomó történelmi visszatekintésre és beszélgetésre invitálja a közönséget, akik végül zsidó ételeket is kóstolhatnak. Az első kör tapasztalatszerzésre lesz jó, vélte a karmester, aki szerint nem csupán rangos elméleti konferenciákra van szükség a holokauszt megemlékezések során, hanem beszélgetni kell az emberekkel. Egyetértett vele Köves Slomó, nem csupán a tragikus számokat kell említeni, hanem tartalmat adni a visszatekintésnek és a múlttal való szembenézésnek.

A BFZ közösségi szerepvállalása folyamatosan nő, a zsinagóga-koncerteket is efféle gesztusnak szánják. A közelmúltban már nem egy olyan eseményt szervezett az együttes, amely által azok is részesülhettek a zene varázsában, akiknek valamilyen okból nincsen lehetőségük a koncertteremben meghallgatni a zenekar hangversenyeit. A BFZ bekopog sorozatban például a pécsi posta épületének előcsarnokában, vagy a kórház szülészeti osztályán, később az idősek otthonában, majd a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében léptek fel a zenekar művészei. A zeneiskolákban pedig a hangszerek iránt fogékony gyerekek számára mini-mesterkurzusokat rögtönöztek. A legutóbbi ázsiai turnéjukon pedig Sanghajban egy elhagyott gyerekeket nevelő árvaházban, az öregek otthonában és egy gyerekkórházban muzsikáltak.

Most hazai idősek otthonai vannak soron: a Békásmegyeri Evangélikus Központ, a Normafa, a kamaraerdei, a veresegyházi, a zuglói, Vezér úti Idősek Otthona. A BFZ örömmel ápolja a nagy múltú egyházzenei tradíciót. A BFZ barokk együttesének megalapításával szinte természetessé vált egy Bach kantátákat templomban, korabeli hangszereken és technikával előadó projekt elindítása. Helyszínek: a Deák téri, a hedrehelyi és a Bakáts-téri templom.