2010. szept. 10.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 11.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 12.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Ács Ákos,
1969-ben született Tatabányán, ahol édesanyja ösztönzésére kezdte zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után 1992-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Dittrich Tibor tanítványaként. Még ebben az évben a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjasa, egy évvel később pedig állandó tagja lett. 1999 óta szólamvezető. Számos kamarazenei produkció mellett a BFZ több nagyzenekari hangversenyén lépett fel szólistaként, így Stamitz "Darmstadti" klarinétversenyében 2001-ben, Gérard Korsten vezényletével és Mozart klarinétversenyében 2005-ben, Hugh Wolff vezényletével. A BFZ a Channel Classics kiadónál 2008-ban megjelent lemezén ő a szólistája Weber f-moll klarinétversenye 2.tételének.

Csúcsformában a világ egyetlen együttese sem mérhető hozzájuk finomság és színgazdagság, sziporkázás és ritmikai elevenség terén. Fischer titkos receptje nem titkos: alapos, intenzív próbák, vállalkozó kedvű kollektív szellemmel párosítva.
Geoff Brown, The Times, 2008. október 3.
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland