2010. szept. 10.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 11.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 12.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Tóth Balázs,
1986-ban született Balassagyarmaton. Szülővárosában édesapja, Tóth Miklós növendékeként kezdett trombitálni. 2001-től 2005-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója, tanára Simon Attila. 2005-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol először Szűcs Zoltán, majd Velenczei Tamás lett a tanára. Számos országos és nemzetközi verseny díjazottja. Első díjasa és nagydíjasa a düsseldorfi Aeolus Fúvósversenynek, első díjasa a Brnói Rézfúvós Versenynek, a Jejui (Dél-Korea) Rézfúvós Versenynek, valamint a 2008-as Országos Főiskolai és Egyetemi Trombitaversenynek. 2008-tól rendszeres közreműködője a Fesztiválzenekar produkcióinak. A BFZ 2008-as Végh Sándor Versenyének egyik győztese.

Tomboltak a belgák. Az elragadtatott hangulatban ki állva ünnepelte a zenekart, ki ültében dobogott a padlón, hogy rengtek belé a széksorok, majd hosszú percekig szólt az ütemes taps.
„Dübörgő siker és országimázs”, Népszava, Bársony Éva, 2004. január 24.
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland