2010. szept. 10.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 11.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 12.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Csoma Ágnes,
1971-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait hét évesen kezdte a Weiner Leó Zeneiskolában, hegedű tanszakon. 1985-ben nyert felvételt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, szintén hegedű tanszakon. Az utolsó évet már brácsa főtanszakon végezte, Kertész Ferenc tanítványaként.1990-től a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult tovább Konrád György, majd Bársony László növendékeként, Kamarazene tanárai Devich Sándor, Rados Ferenc, Kurtág György és Mihály András voltak.Tagja volt a Dohnányi Ifjúsági Zenekarnak, több éven át rendszeresen játszott az Erkel Ferenc Kamarazenekarban, a Weiner-Szász Kamarazenekarban és különböző kamaraegyüttesekben. 1996-ban diplomázott a Zeneakadémián, azóta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, pultját az Associated Newspapers Holdings Ltd. támogatja.

Fischernél a kiváló intellektus a partitúra minden érzelmi rétege iránti fogékonysággal párosul. Az előadás mindvégig makulátlan volt. Az 1983-ben Fischer alapította Budapesti Fesztiválzenekar a világ egyik legcsodálatosabb zenekara.
London, The Guardian, 2001. február 20., Tim Ashley
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland