2010. szept. 10.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 11.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010. szept. 12.   Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
 
Kertész György,
1963-ban született Budapesten. Édesapja, id.Kertész Ottó a Magyar Állami Hangversenyzenekar gordonkaművésze volt. Hat éves korában kezdte cselló tanulmányait. 1981-1986 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1986/87-ben pedig az intézmény Művészképző Tagozatának a hallgatója. 1983-ban részt vett Starker János mesterkurzusán, 1986-ban első díjat nyert a Popper János Gordonkaversenyen. 1987-92 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a zenekar állandósulása, 1992 óta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. 2003-ban és 2004-ban egyik nyertese volt a Fesztiválzenekarban játszó művészek számára kiírt Végh Sándor versenynek.

A szünet után a vendégek a legjobb oldalukról mutatkoztak be. Alapítója, a (kívülről vezénylő) Fischer Iván szuverén irányítása alatt a Budapesti Fesztiválzenekar brillírozott Bartók Béla Concertójának előadásában a grazi Stephaniensaalban. Finoman differenciált színek, gondos kiegyenlítettség, a leheletfinom pianissimótól a vad fortissimóig terjedő dinamika: a mű feszültsége egy pillanatra sem lanyhult.
Graz, Ernst Naredi-Rainer, Kleine Zeitung, 2000.június 7.
 

Facebook ikon
BFZ | nagyfelbontású letölthető fotók
BFZ | fotógaléria design: ©Ars-Wonderland