Váltás mobil nézetre
Valenciaa

Itt lépett fel ma este a Budapesti Fesztiválzenekar a turné eddigi programjával.

Valencia.

Spanyolország harmadik legnagyobb városa, 800.000 lakossal.

A várost valamikor kettészelő folyó medrét gyönyörűen parkosították és futurisztikus épületekkel vették körül, ezek egyike az idén 25 éves Zenepalota.

A növénykerti pálmaházra emlékeztető előcsarnokban két sor halad egymással szemben, az egyik balról jobbra, a másik jobbról balra halad a jegykezelés felé. Bepofátlankodás nem volt, a szemben haladók között több jókedélyű egymásra találás annál inkább.

A teremben mindjárt két kuriózum fogadja az először idelátogatót: a színpad majdnem középen helyezkedik el, mert a kórus fölött és kétoldalt is van egy-egy emelet a közönség számára, így a nézőtér gyakorlatilag körbeveszi a színpadot.

A világítás pedig olyan, mintha tetőablakon keresztül nappali fényben fürdene minden, pedig nem: a világítás mesterséges, csak épp teljesen természetesnek hat. Vajon hogy csinálták?

Barátságos taps és teltház fogadja a zenekart, majd Fischer Ivánt, aki megvárja hogy mindenki leüljön, ám néhány türelmetlen nézőnek nagyon nem tetszik, hogy a zenekar fölött egy idősebb úr nehezen találja meg a helyét, ő még kap egy kis füttyöt is.

Utána kezdődik a varázslat.

Ez a koncertterem MÜPA színvonalú, vagy inkább még annál is jobb egy kicsi.

Igazából nem tudom eldönteni, de tény, hogy arrébb kellett ülnöm, ugyanis a második sor közepe táján az első hegedűszólamot mandinerből hallottam, tört másodperces késéssel, öt székkel arrébb viszont nem volt ilyen probléma.

Csodálatosan szólt a zene, látni nem lehetett semmit, csak az elöl ülőket, viszont lejött oda még a hátsó sorban lévő bőgősök sóhaja is.

A Coriolan nyitány megszólalását örömmel fogadja a közönség, ám a zene lassú, szenvedést sem nélkülöző elhalásával – ahogy az előző két koncert olasz résztvevői sem – nem tud mit kezdeni. Ahogy halkul a zene, úgy válik észrevehetőbbé a nézők szöszmötölése: olyan dermedt csend, mint Budapesten még csak megközelítőleg sem volt.

Pinchas Zukerman hozta a megszokott színvonalat, a szólók előtt és után együtt játszott valamelyik szólammal, ma inkább az első hegedűvel – és megkapta az elismerést – de ráadás nem volt.

A Rózsalovag keringők tovább fokozták a hangulatot, jó volt látni a sok önfeledt, mosolygós arcot és az Imígyen szóla Zarathustra is méltó fogadtatásra talált.

Talán a terem miatt egy kicsit jobban is szólt, mint Budapesten.

A monumentális mű a koncertet bevezető nyitányhoz hasonlóan elhal, itt együtt volt a valenciai nézősereg Strausszal és a Fesztiválzenekarral.

A ráadásként kapott Tere-fere polkát pedig kitörő örömmel és helyenként felállós ünnepléssel fogadták.

Holnap Barcelonába utazunk, kíváncsi vagyok, milyen lesz a zenekar öt óra buszozás után.

Szerintem profi.

 

medwe.blog.hu