Váltás mobil nézetre
Sztravinszkij-művek a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában

Sztravinszkij két balettje és két rövidebb műve hallható a Budapesti Fesztiválzenekar lemezén, mely a Channel Classics gondozásában jelent meg. A Fischer Iván vezényletével rögzített lemez átlag feletti, rengeteg szép pillanattal, a hosszabb lélegzetű Tavaszi áldozat megvalósítása a legjobbak közé emeli a felvételt.

Igor Sztravinszkij művei – illetve egyes művei – mára a törzsrepertoár részét képezik, ilyen többek között a Tűzmadár szvit, melyet a szerző 1919-ben hangszerelt újra (1910 májusában készült el az első változat), a mű még helyenként kissé a romantikus vonalat követi, fűszerezve a keleties és a századfordulós francia hatásokkal. Nem véletlen, hogy ez a színes, sziporkázó mű meghódította a bemutatón a párizsi közönséget, manapság is igen kedvelt.

Az első tétel (Bevezetés) helyenként félelmetes, máskor sokat sejtető zenei anyaga szinte a hallgató elé rajzolja a környezetet, az éjszakát, a titkot, mely a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában festői. A tűzmadár tánca tétel a mesebeli madár röptét mutatja, a fuvola könnyedén szólal meg. Ragyogó a hangzáskép, színes, és ez nemcsak Sztravinszkijnak, hanem a zenekarnak is köszönhető, éppen annyira szertelen, mint amennyire szükséges, megfelelő korlátok közt. A kamara-zenekari hangzást előnyben részesítő A hercegnők tánca tétel kecses, nagyon kifejező, szép a kánonszerű rész a visszatérés előtt, gyönyörű az oboaszóló, a fafúvósok agogikai megoldásai igencsak jólesően szólalnak meg. Egészen különleges hangzást kapunk a lezárás felé közeledve, szinte elhal a zene, a hallgató pedig felkészülhet az ostorcsapásszerű indítású, sokak által ismert Kascsej király és alattvalóinak tánca című részre. A vonósok vonókezelése azt a kicsit szálkás hangzást adja, ami a darabot még izgalmasabbá teszi. Talán ebben a tételben lehet a legjobban érzékelni a hullámzást, bár én nem bántam volna még változatosabb dinamikai kitárulkozást (különösen a Berceuse előkészítésekor). Jók az ütemváltások, zökkenőmentesek, határozottak, nincs bizonytalanság sehol. A Bölcsődal nyugodt, szinte parttalan, szép a fagottszóló, majd az oboa, ebben az esetben nagyon jó a kicsit édeskés, a végén vibrált hang, máskor, más korszak zenéjének tolmácsolásakor túlzottnak találom. Nagyobb hullámzást és szenvedélyességet – a visszatérés előtt – itt is el tudtam volna képzelni.

A kürtökkel indított Finálé 11 hangnyi, orosz népdalból vett pentacord témája hihetetlen, a harmadszor játszott téma alatt a hárfa felfelé lépegető hangjai fantasztikus hangulatot hoznak, később a fuvola dallama alatt cikázó vonóstrillák.

Sajnos kicsit erőtlennek érzem az egyre dúsuló zenekari hangzást, a kicsit barbarisztikus, kicsit himnikus hang, a megváltó +4-es résszel nem meggyőző. Nem érzem azt a feszítő erőt, amit hordoz az egyszerű témából fejlesztett tétel.

A Tavaszi áldozat (Honegger a zene atombombájának nevezte) rögtön A tűzmadár után keletkezett (érdekes, hogy a jóval könnyebben hallgatható Petruska pedig a Sacre írása közben). Talán az sem véletlen, hogy mindhárom darab műfaja balett, táncjáték. Tökéletesen ellentétes a Tavaszi áldozat az első, igazán sztravinszkiji Petruskával és A tűzmadárral. Félelmetes energiák szabadulnak fel a darab hallgatása során, ezt fokozza a látvány. A bemutató totális kudarcba fulladt, a koreográfia (Nizsinszkij munkája) és a zene is új utat mutatott. Sztravinszkij sose használt ilyen méretű zenekart a későbbiekben, a mű szinte dallammentes, csak rövid, egyszerű, sokszor oroszos motívumokat találunk, ezek azonban jól variálhatók, fejleszthetők. A ritmika, metrika, aszimmetrika különlegesnek számított, a harmóniai világgal együtt.

Míg a Petruska és A tűzmadár könnyebben megfogható, addig a Sacre du printemps kevésbé. A zenekari anyag próbára teszi a karmestert, zenekart, kihívás az előadók számára. Valahol majdnem mindig sérül az előadás, nincs meg a koncentráció, mely a Sacre egyik lényege. Elsikkadhatnak fontos motívumok, a hangzásarány felborulhat, a ritmika biceghet, ezer és ezer dolog teszi nehézzé a Tavaszi áldozat előadását. Fischer Iván vezényletével egy átgondolt, rendkívül kifejező, mindenre figyelő előadást kaptunk. Az együttes korábban már játszotta a művet (és A tűzmadár címűt is), a lemezen hallottak arról győztek meg, hogy beérett a kétrészes darab. Tobzódnak a hangszínek, nagyon jó a hangzásarány, gyönyörűek a hangszerszólók, például a Bevezetés oboa-, érzéki klarinétszólója. Az ifjúság tánca szilaj, vad, feszes, egyenesen vezet a negyedik képig, az oboaszóló itt is fantasztikus. A vonósok hangjainak hossza nagyszerűen eltalált, a rész hangulata leírhatatlan, jól jeleníti meg a zenekar a kettősséget. Izgalmas a fokozás az első részt (A föld imádata) záró A föld táncáig. A második rész (Az áldozat) jóval visszafogottabb hangerőt tételez fel, egészen más intonációjú az első két kép (Bevezetés, Az ifjak rejtelmes köre). Annál erőteljesebb Az ősök felidézése, az ezt követő Az ősök szertartása feszes, nagyon jól megfogott, nagyszerűek a kirobbanások, de a szinte monoton részek is. A záró kép, mely a legterjedelmesebb (Áldozati tánc. A kiválasztott), hihetetlen erejű a zenekar előadásában. A szuggesztív előadás tempói tetszettek, helyenként nagyobb váltások is elképzelhetőek, és egyes részeknél nagyobb cezúra is belefért volna a tolmácsolásba, de így is nagyszerű az elképzelés.

Két kisebb, hangulatosan tolmácsolt darab zárja a lemezt, talán levezetésként, talán azért, mert a Petruska nem fért volna be időkorlát miatt.

Sztravinszkij: Tavaszi áldozat

A tűzmadár – szvit

Scherzo à la Russe

Tangó

Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel: Fischer Iván

Channel Classics 32112, 2012

 

Lehotka Ildikó, papiruszportal.hu