Váltás mobil nézetre
szabo_peter-150x150

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeum aulájában. Zenekarunk cselló szólamának vezetője, Szabó Péter Liszt Ferenc-díjat kapott. Gratulálunk!

Szabó Péter 1963-ban született Erdélyben, zenész családban. A kolozsvári Zeneakadémián, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Mező László, Rados Ferenc és Kurtág György diákjaként. Számos zenei verseny – a Román Nemzeti Verseny, a markneukircheni nemzetközi verseny – díjazottja, és a Zenetudósok Nemzetközi Szövetségének kitüntetését is elnyerte. Szólistakánt és kamarazene-együttesek résztvevőjeként Európában, az Egyesült Államokban, a Távol-Keleten és Dél-Amerikában koncertezik. Partnerei voltak többek között Kocsis Zoltán, Till Fellner és Jurij Basmet. Számos felvételt készített a Hungaroton, a Naxos és az EMI megbízásából. Jelenleg a salzburgi Camerata Academica és a Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája, tagja a Takács Zongorás Triónak.