Váltás mobil nézetre
müpabfz-220130

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar stratégiai együttműködésre lép 2012-2013-as szezontól kezdődően. Az együttműködés minden eddiginél szorosabb formáját megvalósító stratégiai szövetség alapját a közös múlt, jövőjét a minőségi koprodukciókba vetett hit és a minőségi kultúra hazánk jó hírét is öregbítő nemzetközi reprezentációjának azonos szándéka adja.

- A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar által most aláírt szándéknyilatkozat egy speciális együttműködési forma, a stratégiai partnerség megszületését rögzíti. A partnerség erősebb keretbe foglalja az eddigi együttműködéseket, de jóval többet is jelent annál. Deklarálja, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában van otthon. Kifejezi a szoros és elmélyülő kapcsolatot, illetve a jövő irányába olyan lehetőségeket nyit meg, amelyeket eddig nem használtunk ki. Ez egyrészt tartalmi szinten valósul meg, vagyis a programok összeállításánál, másrészt a marketing és kommunikáció frontján jelenik meg – mondta Káel Csaba a két intézmény közös sajtótájékoztatóján február 7-én, ahol Stefan Englerttel, a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatójával közösen írták alá az együttműködés szándékát rögzítő nyilatkozatot.

- Úgy gondolom logikus lépés a stratégiai együttműködés elindítása. Azért is, mert már most is nagyszámú közös produkcióban veszünk részt, és azért is, mert most a világ egyik legjobb zenekara és a világ egyik legjobb előadóművészeti központja fog össze. A Fesztiválzenekar legalább évi harminc koncertet ad itt, a Müpa a legfontosabb koncerthelyszínünk, mi itt érezzük otthon magunkat – nyilatkozta Stefan Englert.

A két intézmény a jövőben rendszeresen egyeztet majd műsoráról és a szólistáiról. A Müpa arra is lehetőséget kíván biztosítani, hogy a Fesztiválzenekar által meghívott szólisták önálló kamarakoncertek és mesterkurzusok során hangsúlyosan jelenjenek meg az intézmény életében. Az eddigi projektek folytatása mellett további jelentős koprodukciók létrehozása mellett is elkötelezi magát a két intézmény, amelyeket külföldön közösen képviselnek. A jövő komolyzenei közönségének kinevelése mellett egyaránt elkötelezett intézmények új lehetőségeket keresnek a zenei nevelésre, így lehetőség nyílik a Müpa partneriskolái számára, hogy a Fesztiválzenekar próbáit látogassák.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa a stratégiai együttműködés keretén belül törekszik a másik fél saját tereiben és felületein történő, a stratégiai partnerséget egyértelműen tükröző megjelenésre. A stratégiai partnerség megjelenik a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi szerepléseit kísérő kiadványokban és a fellépések helyszínein; hasonló tartalmú vizuális és szöveges megjelenítés kíséri majd a Fesztiválzenekar valamennyi fellépését a Művészetek Palotájában.

A világ egyik vezető zenekara és a világ előadóművészeti központjainak élvonalába tartozó intézmény már 2005-től, a nyitás évétől kezdődően együttműködik. Az első közös Mahler-ünnepet követően született a világ zenei előadóművészeti repertoárjában is ritkán megvalósuló egyedi műfaj, a „maraton” ötlete: Fischer Iván kezdeményezése a Müpa arculatát meghatározó produkcióvá vált.

A maratonok sorozata Csajkovszkijjal indult, melyet 2009-ben Dvořák, 2010-ben Beethoven, majd 2011-ben Schubert követett. A rendre teltházat vonzó maraton-koncerteken a legnagyobb szerzők művészetében merülhettek meg a zeneértők és műkedvelők. Az euforikus fesztiválhangulat és a különleges minőségű hangversenyek találkozásából egyedi műfaj született.

Szintén 2008-ban került színpadra a két intézmény első közös Mozart opera-rendezése, a Cosí fan tutte, majd 2009-ben a Figaro házassága és 2010-ben a Don Giovanni. A szervezők szorosabbra fonódó együttműködésének egyik bizonyítéka, hogy az előzetes elképzelések alapján a sor várhatóan 2013-ban újabb alkalommal folytatódik.

MuPa.hu