Váltás mobil nézetre
A Vörös Tehén

fidelio.hu László Ferenc
Az ügy fontos, a koncepció ígéretes, az alkotók kiváló és népszerű művészek, a siker pedig zajos. De hol az opera?

“Az előadás előtt a közönséggel alaposan meg kell ismertetni a tiszaeszlári per történetét” – zárja partitúrájának előszavát Fischer Iván, s óhajának szellemében pódiumbeszélgetés vezette fel a tavalyi siker nyomán a Vígszínházban megújrázott egyfelvonásos opera június 23-i előadását. Komoróczy Géza és maga a komponista-karmester mesélt a vérvád történetéről, a korról és a műben szereplő alakokról, színesen és informatívan, érdemben felkészítve a közönséget egy Tiszaeszlár-opera befogadására. Mely opera azonban mintha nem akarna elkezdődni: előbb Krúdy Gyula (azaz Gyabronka József) imitál énekbeszédet Evangélista módjára, amit népdalcsokor, majd csárdajelenet követ. Úgy az előadás második negyedében hangzik fel az opera első “eredeti” zenei száma, egy sanzonos búsongó, amely Darvas Ferenc pianínó melletti rögtönzéseinek hangját és fajsúlyát idézi. Az antiszemita hőzöngés és a könnyed zene összepárosítása ugyan jópofán fanyar és posztmodern gesztus, csak éppen váltig fenntartja hiányérzetünket, amely tiszteletlenül ezt a kérdést mormoltatja velünk: tessék mondani, ez már az opera?

 

A teljes kritikához, kérjük kattintson a Fidelio oldalára