Váltás mobil nézetre
After a Night to Warm Up, Fischer and Budapest Shine in Schubert


Mindig érdekes összehasonlításokra ad alapot, ha egy zenekar két ízben készít hangfelvételt ugyanarról a műről. Esetünkben ez történt Schubert vitatott sorszámú remekművével, amelyet a Művészetek Palotájában 2010 júniusában készült többcsatornás SACD-felvételen Fischer Iván és a Fesztiválzenekar másodszor vett korongra.

Az első verzió még a zenekar hőskorában, 1984-ben készült LP (a Hungaroton egyik nagy dobása volt az élő koncertfelvételek rögzítése és kiadása). Ha a közhelyek szintjén és félmondatnyi terjedelemnél maradva próbálnánk összehasonlítani a régi és az új felvételt, akkor előbbire az energikus, dinamikus, kontrasztgazdag, utóbbira az architektonikus, míves, historizáló jelzőket érezzük a legtalálóbbaknak. Már a bevezető varázslatos kürtszólójában megragad a natúrkürt hangszíne, amelyhez a későbbiekben további, korabeli használatú fúvósok (többek között a C-klarinét és a keskeny tölcséres harsona) finom, tökéletesre csiszolt szólói csatlakoznak. A karmester úgy mutatja fel a zenei építmény nagyszabású formai egységeit, ahogy egy kamera váltogatja a közeli részletest és távoli totált, virtuózan bánva a vakító fény és az árnyék keltette hatásokkal. Minden ezt szolgálja, a főszereplőknek kijáró fényben fürdő fúvósszólók, a tökéletesen hajlékony, mégis törékeny vonalú hegedűhangzás, a testesen rugalmas basszusok és mindezzel együtt a ritmikus elemek finom túlsúlya. Valahogy az időtlenség hatását kelti ez a részletekre a végletekig figyelő előadói koncepció. Ami egy „mennyei hosszúságúnak” (Schumann szeretetteljes jelzője) aposztrofált zene esetében a belefeledkezés örömét jelenti. A szimfónia kiegészítéseként megszólaló Öt német tánc bécsies üde vonóshangzással, szép szólókkal, megkapó hangulatú pillanatok sora.

Gyenge Enikő, Gramofon, 2011. nyár