Váltás mobil nézetre
A zenekar

ars-tremonia.de
Antonín Dvořák, Budapest Festival Orchestra, Iván Fischer, Konzerthaus Dortmund, Zeitinsel

Az „Idősziget: Dvořák” sorozat első két napja után, amikor is a komponista vokális művei álltak a középpontban, a tegnapi koncert a zongoraversenyről és a híres kilencedik szimfóniáról szólt. Az első nap, műsorán a Ruszalkával szláv jegyeket viselt, másnap a Requiemben különböző zenei stílusok elegyedtek egy nagy adag gregorián zenével, a harmadik napon, szombaton egy olyan Dvořákot hallhattunk, aki az újvilág zenéjét is integrálja kompozíciós művébe. A szünet előtt a megbetegedett Garrick Ohlsson helyett beugró Stephen Hough brillírozott a komponista 1876-ban írott, op. 33-as , g-moll zongoraversenyében. A zongoraverseny világosan strukturált, romantikus mű, a cseh szerző azonban valami egész kivételeset művel benne: a zongoraszólamot integrálja a zenekari szólamokba, elhagyva ezzel mindazokat az utakat, amelyeket Liszt vagy Chopin jelölt ki. A zongoraszólam mindazonáltal roppant igényes, és kitűnő alkalmat nyújt Stephen Houghnak, hogy megmutassa tudását. A szólista aztán ráadást is adott – a rövid ráadásszám szerzője természetesen Dvořák volt.

A szünet után Dvořák híres 9. szimfóniája következett, amely méltán a leghíresebb műve, és amely az amerikai és a szláv folklór elemeit kombinálja egymással. Az első tétel főtémája a nagy amerikai dimenziókat idézi, és egészen bizonyos, hogy egy sor wester-film kísérőzenéjének szerzőjét megihlette. A második – Largo – tétel középpontjában egy vágyakozó, álmodozó dallam áll. A harmadik tételben visszatérnek az első tétel szinkópái, a negyedik tétel elsöprő fináléja pedig a szimfónia összes tételét feldolgozza.

De ez még nem minden. A hangverseny elején felcsendült két szláv tánc (Nr.1 und Nr.2) , majd a szünet után az op. 59 Nr.6. Legenda. A Budapesti Fesztiválzenekar játékának minőségéről, a zeenkar tudásáról már előző, a Ruszalkáról és a Requiemről írott recenzióimban is pozitívan számoltam be. De Fischer Iván és zenekara a Zeitinsel Dvořák-sorozat harmadik napján sem mutatta semmi jelét a fáradtságnak. Éppen ellenkezőleg: a 9. szimfónia fináléja valami őserővel hatott a közönségre, amely tomboló tapssal jutalmazta a résztvevők teljesítményét.