Váltás mobil nézetre
Ritka vendégek (a BFZ orosz estje)

Jó három és fél éve immáron, hogy tanult kollégám, Balázs Miklós egyik koncertbeszámolójában Sosztakovics műveinek hazai hangversenyéletben betöltött szerepéről értekezett. Nos, az általa felvázolt felemás kép Sosztakovics elfogadottságát illetően vajmi keveset változott azóta, így hát annál nagyobb örömmel konstatálhatjuk, hogy a szerző Esz-dúr gordonkaversenye például nem kevesebb, mint négy alkalommal hallható idén októberben a Műpában, ráadásul a két legkiválóbb hazai zenekarunk tolmácsolásában, világhírű gordonkaművészek közreműködésével.

A Budapesti Fesztiválzenekar három koncertjén ráadásul neves vendégkarmester, a lenyűgöző diszkográfiával rendelkező amerikai David Zinman irányította az együttest, a versenymű szólistája pedig a norvég Truls Mørk volt. Szépen egymásra találtak ők ketten, akik állítólag igen jó barátok is (mint ahogy azt a BFZ-koncerteket megelőző „Fesztiválhíradóból” megtudhattuk), művészi habitusuk mindenesetre meglehetősen hasonlónak bizonyult. Egyikük sem híve például a túlzott elragadtatottságnak, ennek megfelelően a gordonkaverseny amúgy színvonalas tolmácsolása híján volt annak a szinte eksztatikus, hogy azt ne mondjam, hisztérikus zenecsinálásnak, amely például a Maisky-féle referencia-felvételt jellemzi.

Mørk persze tökéletesen ismeri és érti is a darabot (természetesen lemezre játszotta ő is), nem mellesleg pedig imponáló technikai felkészültséggel bír. Csellóhangja azonban kissé talán szikárabb, szárazabb annál, mint ami kívánatos lett volna. Hasonlót mondhatunk a zenekari játékról: a Fesztiválzenekar muzsikusainak visszafogottsága helyenként nem bizonyult túlzottan jólesőnek.

Így hát a második félidőre maradt a közönség igazi kiszolgálása. Rachmaninov III. szimfóniájának előadását hallgatva óhatatlanul felmerül az emberben, hogy ilyen az, amikor elsővonalbeli zenekar másodvonalbeli zenét játszik. A muzsikálás szinte makulátlan volt, ha kellett, erős, ha kellett, lendületes, a zenei kisformákat Zinman remekül bontotta ki, és bizonyára maradt volna energiája a nagyobb zenei tömbök megformálására is, azokkal azonban a darab, fájdalom, nem igazán rendelkezik.

Székhez szögező, zsigerbe hatoló zenei élmény helyett ezúttal „csak” magas színvonalú előadásokat kaptunk a Fesztiválzenekar koncertjén. Tulajdonképpen rendjén van ez így néhanapján.

  • (Szilgyo), Café Momus