Váltás mobil nézetre
Andrea_Bressan

Andrea Bressant 1999-ben hívta el első fagottosnak a Budapesti Fesztiválzenekar. Idén Fejérvári Zsolt, a nagybőgő szólam vezetője, és Csalló Roland klarinétművész mellett ő volt a zenekar Végh Sándor Versenyének egyik győztese. Interjú.

Mindenek előtt gratulálok a Végh Versenyen elért nagy sikeredhez. Nehéz volt, vagy számítottál rá, hogy a nyertesek között leszel?

Nem izgultam olyan nagyon a versenyen, mert egyszerűen csak arra az élvezetre koncentráltam, amelyet a Rossini darab előadása nyújtott számomra. Nagyon nagy boldogságot jelentett, hogy egy ilyen kiváló zsűri előtt, és egy ilyen remek közönség számára játszhattam el ezt a gyönyörű művet. Közben egyetlen percig sem gondoltam arra, hogy most valakivel épp versenyre kelek.

Részt vettél már korábban hasonló megmérettetésen? Vagy a Végh Verseny minden általad ismerttől különbözik? Mit jelent egy muzsikus számára ha verseny győztesként szólistaként is megmutathatja magát, méghozzá a Budapesti Fesztiválzenekarral?

Többféle versenyen is szerepeltem már, de úgy éreztem, hogy a Végh Sándor Verseny hangulata, atmoszférája minden eddigitől különbözött. Rendkívül kellemes, együttműködő és befogadó légkör vett körül, ami persze rengeteget segített abban, hogy a tőlem telhető legjobb formámat hozzam. Az is feldobott, hogy közönség előtt játszhattam, ami más versenyeken nem szokás. És annak is örültem, hogy a kollégáim előadását is végighallgathattam és élvezhettem. Igazán rendkívül boldoggá tesz, hogy a BFZ koncertjén szólót játszhatok, hiszen ennél jelentősebb zenekarral nem hiszem, hogy lenne módom így együtt zenélni, méghozzá csúcsformában.

A Veronai Zeneművészeti Konzervatórium klasszikus és barokk fagott szakán végeztél. Mi a lényegi különbség a barokk és a klasszikus fagott között?

A fagottnak hosszú a története, amely a 17. században kezdődött és hosszabb-rövidebb fejlődési periódusok vezették el a mai modern hangszerig. Ebben a hosszú és szép történetben különösen érdekes volt a szerepe a barokk elretörése idején, és később a klasszikus zenében is.  A barokk korban – 1680 és 1760 között – egészen más módon működött a fagott, mint a klasszikus művek születésének idején, 1760 és 1810 között. A barokk fagott sokkal primitívebb hangszer volt, kevesebb kulccsal és sokkal több intonációs problémával, inkább a mély szólam érzékeltetésére használták. A klasszikus fagottnak jóval több a kulcsa, sokkal tisztább a hangja és már nagyon hasonlít a mai hangszerre.

Jól tudom, hogy a barokk zenei stílus iránt érdeklődsz a leginkább? Ha így van, miért, mitől olyan izgalmas barokk zenét autentikus hangszereken játszani?

Szeretem a változatosságot, ezért minden kor zenei stílusa nagyon érdekel. A rutinból zenélést egyáltalán nem szeretem, ezzel szemben minden új helyzet nagyon izgat, mert sokat lehet tanulni ezekből. Ez az egyik okom, hogy régizenét eredeti hangszereken szeretek játszani. Egyébként a régizene világa rendkívül izgalmas, egészen máshogyan kell megfogni, megérinteni a hangszereket, más a hangulat muzsikálás közben, és érezni lehet, hogy akkor nagyon mások lehettek az emberek.  Szeretném megérteni, hogy mit gondoltak az akkori emberek, hogyan használták a hangszereket, milyen hatással volt rájuk a zene. És ha abba belelátok, akkor a mostani, a modern hangszeremet is jobban megérthetem, azt a fagottot, amelyet azért mégiscsak a leggyakrabban használok.

Arról a Rossini darabról, amelyet az október végi koncerten játszol, mit kell tudnunk? Ugye nem sok fagottra írt szólómű létezik?

Igen, a fagottrepertoár nem valami hatalmas. A legfontosabbak Vivaldi, Mozart és Weber concertói. Ezt a Rossini darabot csak néhány éve ismerjük, sőt az sem egészen biztos, hogy valóban Rossini a szerzője, mivel a partitúrát nem kéziratban találták meg. De a stílusa nagyon “rossinis”, így hát valószínű, hogy vagy ő maga írta, vagy ő is dolgozott rajta, talán besegítve más kortársának.

Nagyon jól megírt kompozíció, amely arra is lehetőséget ad, hogy a fagott legfontosabb jellemvonásait, legérdekesebb tulajdonságait megmutathassam, méghozzá az olasz opera stílusában, hol szomorú dallamrészletekkel, hol pedig a bell canto-t a divertimento elemeivel váltva.