Váltás mobil nézetre
Ivan

Fehér Elephánt
Hajdan a Zeneakadémián sebzett ujjakkal, véres billentyűkön kalapálta Prokofjev Első zongoraverseny-ét: Alekszandr Toradze felejthetetlen elánnal mutatta be átszellemült virtuozitását

A nemzetközi kritika véleménye szerint, az ifjú Prokofjevben Ő a világelső, igaz, a szerző fantasztikus pianista voltából fakadó, borzalmas nehézségek csak kevesek számára teszik egyáltalán lehetővé ezen művek repertoáron tartását. Az Első, Desz-dúr opusz még ebből a sorból is kiemelkedik arcátlan szellemességének bravúros bakugrásaival. Mintha a ’60-as évek avantgárd billentyűcsapkodói kísértenének, heves gesztusok, látszólag véletlenszerű váltások, brutális belemenések izzítják a végletekig a peckes önbizalom zseniális tüzét. Mert bizony minden nagyon is a helyén van: arányosan szerkesztett, pregnánsan muzikális, biztos kézzel tereli kanyargós mederbe csillogó ötlet-zuhatagait. Toradze annyi bájjal, könnyedséggel azonosult a prokofjevi tűzijátékkal, hogy a kamaszos remekmű magától értetődő, mozarti természetességgel sziporkázott, nyoma se volt itt a játszhatatlan bravúroknak.

A lobogó tűz nem csillapodott, ám mára hozzátisztult a III. zongoraverseny érett szépségéhez. A motorikus lendület természetes bájjal váltakozik a líraibb részekkel, a szédületes tempókat éteri lebegésű poézis követi. A kirobbanó siker tapsvihara után hallhattuk a Mester mennyei piánóban merengő ráadását. A Patetikus szimfónia váratlan gyönyörökkel ajándékozott meg. A csodálatos adagio-téma, sokrétű kibontás után, egy teljes szimfóniával felérő tétel végén Ács Ákos klarinétjának szinte hallhatatlan, csak a tudattalanban érzékelhető szólójában tér vissza, transzcendens síkra szublimálva a fájdalom szépségét.

Az 5/4-es tétel ál-keringője, leszámítva az örökzöld Paul Desmond Take five-ot, ebben a páratlan a zenetörténetben. Elevensége mosolyos örömbe oldotta a hangulatot, majd a Vivace induló fokozta a végsőkig az ujjongó érzelmek robbanásait, – muszáj volt őrjöngő tapssal jutalmazni a frenetikus megszólaltatást. Fischer Iván, a sánta-keringő duplázott pontozott nyolcados hetykeségeinek látványos gezstusain után, az Adagio lamentoso lemondó békéjét is fantasztikus beleérzéssel tolmácsolta. A sokszor hallott mű, a Fesztiválzenekar kongeniális előadásában, bámulatos színekkel gazdagodva szólalt meg.