Váltás mobil nézetre
BFZ a közösségért

A Fesztiválzenekar évente már három Közösségi Hetet szervez, hogy házhoz vigye a zene szépségét és erejét a társadalom minden rétegéhez és minden korosztályához. Gyermekgondozási intézményekben, idősotthonokban, templomokban és zsinagógákban zenélünk, s így azokkal is megosztjuk az élményt, akik hátrányos helyzetű térségekben élnek, betegek vagy idősek. A zene nem csak a koncerttermek falai között él, sőt! Oda megyünk, ahol szükség van ránk.

„Salzburgtól Cserdiig! Csodálatos, tiszteletre méltó, hogy a BFZ mindenhová elviszi a Zenét.” (kommentelő a HVG Facebook-oldalán)

„Egész életemben csak kapáltam, soha nem foglalkoztunk ilyenekkel. Nem is gondoltam,hogy ez ilyen szép, még sírtam is.”

„Lakóinknak nagy örömet szereztek művészetükkel, a zene hangjai mindannyiuk szívét megérintette. Különösen a demenciában, illetve Alzheimer-kórban szenvedő lakóinknak volt fontos, hiszen az ő számukra a beszéd, a szavak már értelmüket vesztették, csak az érzelmek szintjén tudnak kommunikálni. A zene azt is kifejezi, ami a szavakon túl van!” (Fegyveres Emőke, Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona)

Szeretnénk, ha Ön, hűséges és lelkes követőnk, tudna ezekről a különleges találkozásokról, ezért amennyiben megadja elérhetőségét, ezentúl előre is küldünk róluk személyre szóló értesítést valamint a megvalósult eseményekről exkluzív beszámolókat.

Hálásak lennénk, ha lehetőségeihez mérten részt is venne az Önnek legfontosabb programok megvalósításában, akár pénzbeli adománnyal, akár önkéntes munkával. Támogatóink számára egyedi bevonódási és megjelenési módokat biztosítunk.

BFZ a közösségért
BFZ a közösségért
BFZ a közösségért
BFZ a közösségért