Váltás mobil nézetre
A Budapesti Fesztiválzenekar a Festival Hallban

A Mahler ünnepen bemutatott Britten: Noé bárkája sikerén felbuzdulva a Budapesti Fesztiválzenekar a következő szezonban is műsorra tűz legalább egy gyerekoperát - mondta a zenekar sajtótájékoztatóján Stefan Englert igazgató.

A közel százszereplős darabot egyébként a szeptember eleji, MÜPA-beli bemutató óta eddig öt iskolában adták elő Csepeltől Gödöllőig. Februártól újabb öt iskolában mutatják be. Mivel az eddigi tapasztalatok szerint a 8-14 év közötti korosztály kapcsolódik be legszívesebben az előadásba, az újabb helyszínek kiválasztásában már ez a szempont is szerepet játszott.

A zenekar kiemelt figyelmet fordít a fiatalabb korosztályra, s ezt az is jelzi, hogy ismét hirdetnek a középiskolások számára filmes pályázatot – ezúttal Bach 4. Brandenburgi versenye adja az apropót és az ihletet. Tavaly R. Strauss Imígyen szóla Zarathustra című művének adaptációjával a Lauder Javne diákjai nyertek, s kísérhették el a BFZ-t egyik turnéján. Április 19-én a nyertes pályaművet vetítik majd a zenekar játéka alatt.

December 9-10-11-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Bartók sorozatot adnak: A csodálatos mandarint és a Kékszakállú herceg várát, melyeket december 16-án a bécsi Konzerthausban is előadnak.

Mivel ebben az évben nem tartanak kifejezetten karácsonyi koncertet, speciális ajánlatot állítottak össze a közönség számára: nyolc koncertből ki-ki maga állíthatja össze a saját sorozatát, és „4-et fizet, 5-öt kap” alapon az ötödik hangversenyt ajándékba kapja.

A zenekar életében újdonság az úgynevezett „voucherek” bevezetése is.

Folytatódik a „Zenekar bekopog” sorozat: amikor a BFZ vidéken turnézik, a helyi zeneiskolában, vagy – ha van – konzervatóriumban a művészek egy mini-kurzust is tartanak – az idén Kaposváron kopogtatnak.

Az olaszországi magyar évet is a BFZ koncertje nyitja, május 18-án, Rómában.

hetivalasz.hu