Váltás mobil nézetre
imagesCALJRHHV-150x150

Fővárosi és állami támogatásának csaknem 20 százalékos csökkentése miatt a Fesztiválzenekar idén nem tudja megrendezni hagyományos június végi ingyenes szabadtéri koncertjét a Hősök terén. A zenekar erről ma az alábbi sajtókommünikét adta ki:

A Budapesti Fesztiválzenekar sajnálattal értesíti közönségét, hogy ebben az évben nem tudja megrendezni hagyományos júniusi ingyenes szabadtéri hangversenyét a Hősök-terén. Ezeknek a koncerteknek 1991 óta a Budapesti Búcsú adott keretet, a költségeket a főváros és a zenekar közösen viselték. Különösen emlékezetes volt az 1993-as hangverseny, amikor a délszláv konfliktus alatt a Fesztiválzenekar meghívására szerb, horvát és bosnyák kórusok együtt énekelték Beethoven kilencedik szimfóniáját, a 2001-es ,“Cigányokkal együtt” elnevezésű hangverseny, amelyen a BFZ roma zenészekkel muzsikált, a 2007-es “Keringő-koncert”, amikor a Hősök terén ezrek táncoltak. Az ingyenes, hazavihető kartonszékeket a hangversenyek végén Fischer Iván minden évben órákig dedikálta. Támogatásának csökkentése után, külső társrendező hiányában a BFZ – bármennyire szeretné is – saját erejéből képtelen megrendezni a hagyományos koncertet, de bízik abban, hogy a jövőben a szép sorozat folytatódhat.