Váltás mobil nézetre
szeptember 27-28 Takács-Nagy

A Budapesti Fesztiválzenekar háromszor megismételt nagysikerű műsorával telt házakat varázsolt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Hosszan tartó ütemes taps jutalmazta nemcsak a hangversenypódiumok örök üdvöskéjét, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, hanem a tizenkilencedik századi osztrák–német zene mára már felfedezett zsenijének, Brucknernek IV. „Romantikus” szimfóniáját. (mkdsz.hu)

A mai világban a nemzetközi versenyek edzik a felnövő zenész növendékeket. Az est vendégelőadója, Daniil Trifonov sok-sok helyezéssel, köztük igen gyakori első díjjal nyertes versenyzőként érkezett el hozzánk. Hihetnénk: jó versenyistállóból indított sikeres versenyparipa. Valójában már most, nagyon is ifjan kiváló muzsikus, aki nemcsak technikai bravúrossággal tud műveket megszólaltatni, hanem a mű lelkét is átélve adja elő. Sokat hallott művet adott elő, egyéni értelmezéssel, lelkéből lelkedzett előadásban.

Ami pedig Bruckner jelenlétét jelentheti Budapesten. Egyszer majdnem hallottam. Egy hétvégi délelőttön irodalomtörténész kollégáimmal bejutottunk az Erkel Színházban, amint próbált Barenboim a Berlini Filharmonikusokkal. Bruckner V. szimfóniáját kezdték, majd elakadtak. Más-más nyelven szólalt meg a zenekar és mást akart a karmester. Félórás birkózás következett, majd a próba abbamaradt. Félelmetes volt. Többet jelentett számunkra, mintha magának a hangversenynek a résztvevői lehettünk volna. Kemény ellenállás, nehéz küzdelem szemtanúi lehettünk. Most egy hozzászólásban akadtam rá ennek a próbának a folytatásáról egy megjegyzésre az interneten: „Van még rajtam kívül olyan fórumozó, aki emlékszik rá, hogy ment szét a Berlini Filharmonikus Zenekar 1991-ben az Erkelben Bruckner V. szimfóniájával?” Tehát akkor jól emlékezem. Fiatalabb kollégámmal, akivel ezt a próbát hallgattuk, 2007-ben a Müpában együtt csodáltuk aztán a Bécsi Filharmonikusok Barenboim irányította játékát Bruckner VII. szimfóniájának előadásakor. Megérett közben a karmester? A bécsiek inkább ráéreztek a bécsi zeneszerző jellegzetességére? Egyik legszebb hangverseny-emlékemmé nemesedett az ekkori karmester-zenekar összhang. Együtt zenélés. (Ez volt az a csodálatos február 19-i hangverseny, amelyiknek első részében Lang-Lang zongorajátékával Bartók II. zongoraversenyét hallhattuk.)

A mostani hangverseny karmestere a külföldön sem ismeretlen Takács-Nagy Gábor volt.

Brucknert tehát nehéz vezényelni, mint ahogy nehéz értelmezni, elhelyezni a tizenkilencedik század zenei térképén. Mostanra állandó hangversenydarabbá váltak szimfóniái, de előadásuk mindig nehézségekbe ütközik. A hangverseny karmestere figyelmes, pontos követő, a tizenkilencedik századi zene romanticizmusának dallamvilágát nagy rajongással elővarázsolni akaró személyiség. Egyszerre pontos figyelője a zenészeknek és ugyanakkor a muzikalitás élvezője is. Az előadás során persze ez a kettős karakter ütközést is mutat. Vigyázni, hogy a nehezen összeszerkesztett mű nehogy szétessen. Mert Bruckner legfőbb veszélye egy széteső előadás. De ugyanakkor ez a minden részletre oly pontosan odafigyelő, állandóan minden egyes zenészével különös kontaktusra törekvő karmester mintha éppen saját igényét korlátozná, a felszabadult muzikalitást. Nehéz feladatot vállalt, végül is szerencsésen tudta levezetni a különleges hangulatú szimfóniát. Zenészei átvették lelkesedését, igényes muzikalitását, de nem egyszer éppen a fegyelmezés kényszerével önmaguk korlátozásában vesztegeltek. Egészében örömmel hallgattam az előadást. Bruckner nehezen összeálló sajátos szelleme megjelent az előadásban. Méltán ünnepelte közönsége.