Váltás mobil nézetre
Ivan_nyt _w

nytimes.com by CORINNA da FONSECA-WOLLHEIM

A Budapesti Fesztiválzenekar hétfő esti koncertjén már eljátszották Dvořák Op. 72. No. 8. szláv táncát, amikor a zenekar egyik ütőse, Szente Gáspár felállt a helyéről és a vonósok között kiballagott a pódium elejére. Leült a következő műsorszám, a csellóverseny szólistája számára elhelyezett székre, nyugodt mozdulatokkal benyúlt a mellényzsebébe és kihúzott onnan egy apró réz cintányért. Egy másik laza mozdulat eredményeképpen ugyanonnan előkerült egy ütő is. Figyelmes arckifejezéssel, a fülét hegyezve várta a belépését. Aztán játszani kezdett, finom, csengő-bongó hangon.

Az efféle váratlan, játékos apróságok hozzátartoznak mindahhoz a gyönyörűséghez, amivel a Budapesti Fesztiválzenekar és alapító-karmestere, Fischer Iván szolgál egy-egy hangversenyén. Szente Gáspár szólója csak egy volt azok között a meglepetések közül, amelyekkel vasárnap és hétfőn a BFZ két, Avery Fisher Hall-beli Dvořák-koncertjén szolgált. Vasárnap délután a 8. szimfónia zárótételének egyik gunyoros frázisára a vonósok ritmikus nevetésben törtek ki. És mindkét hangverseny ráadásaként a zenekar hölgytagjai felálltak és – gyönyörűen – elénekeltek két morva duettet, a “Moznost” and “Hore.” címűeket. Hogy milyen kitűnő ez a zenekar, már jó ideje nem lep meg senkit. Fischer Iván hár évtizeddel ezelőtt elkötelezett és lelkes muzsikusokból kezdte el építeni együttesét. Minden egyes dallam megformálását óvilági elegancia és nemes tartózkodás jellemzi. E vonások tüntették ki a jól ismert nyolcadik és kilencedik szimfónia előadását. A nyolcadik első és utolsó tételében megmutatkozott a zenekar bámulatos „tűzereje”, amit a karmester a csúcspont előtt egy másodpercre vissza is fogott, hogy aztán annál féktelenebb, tombolóbb hatást érjen el a detonáció. A táncos karakterű harmadik tétel fesztelenül szólt, kiváltképpen a nagyvonalú vonós portamentókban. A tétel szinte nem is fejeződött be, inkább elpárolgott a semmibe.

A 9. „Újvilág” szimfónia első tételében Fischer Iván nagy ívet rajzolt. Lassú, kifejező kézmozdulatait időnként sebes, rezgő, lebegő gesztusok tarkították, amelyek szemlátomást arra szolgáltak, hogy a muzsikusok – nem csak a fúvósok – levegőt vehessenek. A lenyűgöző Largoban Jeremy Sassano játszotta az angolkürt-szólót – kitűnő frazírozással, éneklő hangon. Karcsún és izmosan szólt a Scherzo, majd tüzes Allegróval ért véget a Fesztiválzenekar izgalmas szimfóniatolmácsolása.

Vasárnap Garrick Ohlsson zongoraművész volt a g-moll zongoraverseny szólistája. A korai Dvořák-koncert mélyen gyökerezik a német hagyományban. Friss ritmusaival és pontosan adagolt hangadásával kihozta e méltatlanul alábecsült mű értelmét. A komoly hangú második tétel nyitó kürt szólama, amelyet Szőke Zoltán nagy gondossággal formált meg, pompásan készítette elő Ohlsson lírai álmodozását. A szólista ráadásképpen Brahms No. 6 (Op. 116) Intermezzóját játszotta epekedő, gyengéd olvasatban. A hétfői hangversenyen Daniel Müller-Schott német csellista csatlakozott a zenekarhoz, kifejező, érzelemgazdag tolmácsolását nyújtotta a csellóversenynek. Előadását különösen a lassú részekben nyújtott érzékeny játéka és finom csellóhangja tette emlékezetessé. Varázsos volt a szólista és az egyes zenekari szólamok közötti összjáték.