Váltás mobil nézetre
mozart

A Budapesti Fesztiválzenekar a korábbi Dvořák-, Csajkovszkij-, Beethoven- és Schubert-maraton után idén február 26-án újabb egész napos koncertsorozatot szervez a MÜPÁ-ban. A főszereplő ezúttal Wolfgang Amadeus Mozart.

Február 26-án hallhat a közönség Mozart által alkotott szimfóniát, versenyművet, kamarazenét, áriát, sőt Mozart ifjúkori operáját, a Bastien és Bastienne-t is. A zárókoncerten Mozart Requiem –jének Süssmayer által befejezett verzióját mutatja be a Fesztiválzenekar a Szent Efrém Férfikar, valamint a Schola Cantorum Budapestiensis közreműködésével. A zenehallgató közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban élvezheti Mozart muzsikáját, az előadóteremben pedig koncert- és operafilmeket vetítenek, köztük egy Salzburgban felvett különleges marionettes előadást is. (A Requiem előadását a koncert termen kívül rekedtek élő közvetítésben nézhetik végig a Fesztiválszínházban. A jegy ára 500 Forint. Jegyek vásárolhatók a zenekar titkárásgán a MüPa jegypénztáraiban és a www.jegymester.hu webáruházban. )

„A maratonokra választott zeneszerzők csakis szorgalmas alkotók lehetnek. Mozart pedig igen szorgalmas szerző volt, akinek a kincses ládájából könnyű válogatni” – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. „Mozart bölcs személyiség volt. Operáiban nincsenek csak jók és csak rosszak. Még a Don Giovanni végén is a megbocsátás hangjai csendülnek föl. Nem futamodik meg a drámáktól, de bölcsességgel kezeli azokat, és a magyar közönségnek erre a bölcsességre most nagy szüksége van “- tette hozzá.

A maraton részletes műsora az alábbi:

Zenekari hangversenyek:

10h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Non temer, amato bene – koncertária, K.490 + c-moll zongoraverseny, K.491

közreműködik: MR Szimfonikus Zenekar

koncertmester: Rolla János

szólisták: Sébastian Droy (tenor), Alekszej Ljubimov (zongora)

 

12h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Esz-dúr kürtverseny. K.447 + g-moll szimfónia, K.550

közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar

karmester: Takács-Nagy Gábor

szólista: Szőke Zoltán (kürt)

 

15h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

F-dúr divertimento, K.138 + Esz-dúr Sinfonia Concertante, K.364

közreműködik: Budapesti Vonósok

művészeti vezetők: Bánfalvi Béla és Botvay Károly

szólisták: Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa)

 

17h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A varázsfuvola – nyitány, K.620 + C-dúr („Jupiter”) szimfónia No.41.K.551

közreműködik: Filharmóniai Társaság Zenekara

vezényel: Kovács János

 

19h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ch’io mi scordi di te – koncertária, K.505 + A-dúr klarinétverseny, K.622

közreműködik: Pannon Filharmonikusok

vezényel: Vass András

szólisták: Wierdl Eszter (szoprán), Ács Ákos (klarinét)

 

21h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Requiem, K.626

közreműködik: Budapesti Fesztiválzenekar, Szent Efrém Férfikar, Schola Cantorum Budapestiensis

vezényel: Fischer Iván

szólisták: Fodor Gabriella (szoprán), Mester Viktória (mezzo), Sébastien Droy

(tenor), Kovács István (basszus)

 

Kamarazenei hangversenyek:

11h30 Fesztivál Színház

F-dúr szonáta, K.377 + B-dúr szonáta, K.454

közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű), Kovalszki Mária (zongora)

 

13h30 Fesztivál Színház

Bastien és Bastienne – opera, K.50

közreműködik: Lux Aeterna-Budapest Bach Consort

karmester és rendező: Philipp György

szólisták: Csereklyei Andrea (szoprán), Varga Donát (tenor), Mikecz Kornél (bariton)

 

16h Fesztivál Színház

g-moll vonósötös, K.516

közreműködik: Eckhardt vonósnégyes (tagjai Eckhardt Violetta – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Bodolai Cecília – brácsa, Sovány Rita – gordonka), Czenke Csaba (hegedű)

 

18h Fesztivál Színház

D-dúr fuvolanégyes, K.285 + D-dúr vonósnégyes, K.575

közreműködik: Pulzus vonósnégyes (tagjai Pilz János – hegedű, Lesták-Bedő Eszter – hegedű, Rajncsák István – brácsa, Kousay Mahdi – gordonka), Pivon Gabriella (fuvola)

 

20h Fesztivál Színház

Gluck-variációk, K.455 + a-moll Rondó, K.511 + F-dúr Rondó, K.494

közreműködik: Rados Ferenc (zongora)