Február 26-án hallhat a közönség Mozart által alkotott szimfóniát, versenyművet, kamarazenét, áriát, sőt Mozart ifjúkori operáját, a Bastien és Bastienne-t is. A zárókoncerten Mozart Requiem –jének Süssmayer által befejezett verzióját mutatja be a Fesztiválzenekar a Szent Efrém Férfikar, valamint a Schola Cantorum Budapestiensis közreműködésével. A zenehallgató közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban élvezheti Mozart muzsikáját, az előadóteremben pedig koncert- és operafilmeket vetítenek, köztük egy Salzburgban felvett különleges marionettes előadást is. (A Requiem előadását a koncert termen kívül rekedtek élő közvetítésben nézhetik végig a Fesztiválszínházban. A jegy ára 500 Forint. Jegyek vásárolhatók a zenekar titkárásgán a MüPa jegypénztáraiban és a www.jegymester.hu webáruházban. )
„A maratonokra választott zeneszerzők csakis szorgalmas alkotók lehetnek. Mozart pedig igen szorgalmas szerző volt, akinek a kincses ládájából könnyű válogatni” – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. „Mozart bölcs személyiség volt. Operáiban nincsenek csak jók és csak rosszak. Még a Don Giovanni végén is a megbocsátás hangjai csendülnek föl. Nem futamodik meg a drámáktól, de bölcsességgel kezeli azokat, és a magyar közönségnek erre a bölcsességre most nagy szüksége van “- tette hozzá.
A maraton részletes műsora az alábbi:
Zenekari hangversenyek:
10h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Non temer, amato bene – koncertária, K.490 + c-moll zongoraverseny, K.491
közreműködik: MR Szimfonikus Zenekar
koncertmester: Rolla János
szólisták: Sébastian Droy (tenor), Alekszej Ljubimov (zongora)
12h30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Esz-dúr kürtverseny. K.447 + g-moll szimfónia, K.550
közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar
karmester: Takács-Nagy Gábor
szólista: Szőke Zoltán (kürt)
15h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
F-dúr divertimento, K.138 + Esz-dúr Sinfonia Concertante, K.364
közreműködik: Budapesti Vonósok
művészeti vezetők: Bánfalvi Béla és Botvay Károly
szólisták: Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa)
17h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A varázsfuvola – nyitány, K.620 + C-dúr („Jupiter”) szimfónia No.41.K.551
közreműködik: Filharmóniai Társaság Zenekara
vezényel: Kovács János
19h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Ch’io mi scordi di te – koncertária, K.505 + A-dúr klarinétverseny, K.622
közreműködik: Pannon Filharmonikusok
vezényel: Vass András
szólisták: Wierdl Eszter (szoprán), Ács Ákos (klarinét)
21h Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Requiem, K.626
közreműködik: Budapesti Fesztiválzenekar, Szent Efrém Férfikar, Schola Cantorum Budapestiensis
vezényel: Fischer Iván
szólisták: Fodor Gabriella (szoprán), Mester Viktória (mezzo), Sébastien Droy
(tenor), Kovács István (basszus)
Kamarazenei hangversenyek:
11h30 Fesztivál Színház
F-dúr szonáta, K.377 + B-dúr szonáta, K.454
közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű), Kovalszki Mária (zongora)
13h30 Fesztivál Színház
Bastien és Bastienne – opera, K.50
közreműködik: Lux Aeterna-Budapest Bach Consort
karmester és rendező: Philipp György
szólisták: Csereklyei Andrea (szoprán), Varga Donát (tenor), Mikecz Kornél (bariton)
16h Fesztivál Színház
g-moll vonósötös, K.516
közreműködik: Eckhardt vonósnégyes (tagjai Eckhardt Violetta – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Bodolai Cecília – brácsa, Sovány Rita – gordonka), Czenke Csaba (hegedű)
18h Fesztivál Színház
D-dúr fuvolanégyes, K.285 + D-dúr vonósnégyes, K.575
közreműködik: Pulzus vonósnégyes (tagjai Pilz János – hegedű, Lesták-Bedő Eszter – hegedű, Rajncsák István – brácsa, Kousay Mahdi – gordonka), Pivon Gabriella (fuvola)
20h Fesztivál Színház
Gluck-variációk, K.455 + a-moll Rondó, K.511 + F-dúr Rondó, K.494
közreműködik: Rados Ferenc (zongora)



