Váltás mobil nézetre
Fischer Iván

operavilag.net
Fischer Iván együttese A varázsfuvolát és az Aki igent mond című tandrámát tűzi műsorra a 2014/2015-ös évadban

Meghirdette soron következő, 2014-2015-ös évadjának programját a Budapesti Fesztiválzenekar. Az együttes zenekari koncertjei, barokk és kortárs zenei estjei mellett – miként az megalakulásától kezdve hagyomány – saját operaprodukciókkal is várja közönségét a következő évadban.

Márciusban három alkalommal (7-én, 9-én és 11-én) adják elő a Művészetek Palotájában Mozart Varázsfuvoláját nemzetközi szereposztással: az Éj királynőjét Mandy Friedrich, Paminát Nuria Rial, Taminót Bernard Richter, Papagenót Hanno Müller-Brachmann énekli. Az előadás karmestere és rendezője Fischer Iván. A BFZ az elmúlt években a három Da Ponte-opera előadásaival keltett nemzetközi feltűnést, de A varázsfuvola sem ismeretlen terep számukra: az 1990-es ével elején már előadták a Budapest Kongresszusi Központban.

Az idén másodszor megrendezésre kerülő Bridging Europe – Európai hidak elnevezésű fesztivál középpontjában idén a német kultúra áll. Ennek keretében kerül bemutatásra a Müpa Fesztivál Színházában Kurt Weill Bertolt Brecht és Elisabeth Hauptmann szövegére írt tandrámája, az Aki igent mond (Der Jasager). Az iskolaoperát 1930-ban jelentették meg, és a berlini Központi Nevelési és Oktatási Intézetben még ugyanabban az évben be is mutatták. A mű alapjául egy 15. századi japán nódráma szolgál, amely azt a kérdést boncolgatja, hogy egyet kell-e értenie az embernek azzal, hogy feláldozzák a közösségért. A szeptember 10-én látható előadás rendezője Novák Eszter lesz.

Az operaprodukciók mellett a Fesztiválzenekar hangversenyei során is számos világhírű énekes fellépésének örülhetnek a szép hangok kedvelői: fellép többek között Christine Schäfer (Richard Strauss Négy utolsó énekének és Mahler IV. szimfóniájának szólistájaként), Tasszisz Khrisztoiannisz (az Egy vándorlegény dalait énekli) és Anna Caterina Antonacci (Berlioz Kleopátra halála című művének szólistájaként).

A jövő évad bérleteinek és jegyeinek árusítása április 10-én kezdődik, bővebb információ a BFZ honlapján található.