Váltás mobil nézetre

Néhányan a körülöttem ülők közül elmentek a koncert szünetében. Rosszul tették, mert éppen a lényegről maradtak le. Ami miatt leginkább érdemes barokk koncertekre járni.
Nem mintha az első rész rossz lett volna. Nem volt az. Legfeljebb csak nem volt annyira jó, mint amilyet várnánk, amikor a Fesztiválzenekar koncertjére váltunk jegyet. Mondhatjuk, hogy könnyen feledhetőnek tűnt.

Roberta Invernizzi (ének), Pilz János (barokk hegedű)

Művészeti vezető: Jonathan Cohen, Matthew Truscott

VIVALDI: D-dúr hegedűverseny, RV 208.

JAN DISMAS ZELENKA: a-moll szimfónia

HÄNDEL: Il Delirio Amoroso

Vivaldi versenyműve erőteljesen dübörgött, Jonathan Cohen nem csak continuojátékával, hanem határozott kézmozdulataival is remekül inspirálta a zenekar tagjait. De rám valahogyan mégsem hatott igazán a zene. És nem az a néhány hamiskásabb hang, vagy a vonó megcsúszásai zavartak, ezek mellékes dolgok, ha egyébként az előadás hatásos. Persze, lehet, hogy bennem volt a hiba, nem tudtam elég gyorsan ráhangolódni a zenére, vagy túlságosan ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez, de számomra Pilz János tagadhatatlan virtuozitása ellenére a darab előadása kissé türelmetlennek tűnt. Hiányoztak a jóleső levegővételek, az érthető tagolások. Hiányzott az a fajta játék az idővel, ami annyira egyénivé tudna tenni egy előadást. Még a lassú tételben sem éreztem, hogy a szólista elég időt adna a zenének. Időt arra, hogy hasson. Ráadásul ez a tétel még csak nem is a megszokott Vivaldi-lassútételek egyike, hanem egy igazi különlegesség. Jólesett volna jobban kiélvezni, ízlelgetni, igazán a hatása alá kerülni.

Jan Dismas Zelenka a-moll szimfóniája igazán érdekes mű, jó ötletekkel, kellemes dallamokkal. Tényleg élmény volt megismerni, igazán örülök, hogy hallhattam. De megvallom, hogy Zelenka zenéjénél sokkal inkább felkeltette az érdeklődésemet a koncertmester, Matthew Truscott rendkívüli hegedűjátéka, hangszerének különösen szép hangszíne.

Aztán a szünet után valami módon más lett a hangulat a teremben. És azt hiszem, hogy nem csak azért, mert Händel egy elképesztően nagy zseni volt, hanem azért is, mert Roberta Invernizzi is elképesztően tehetséges művész. A hölgy hangja csodálatos, énektechnikája irigylésre méltó. És akkor még nem beszéltem a színpadi megjelenéséről, a magabiztosságáról, könnyedségéről, színészi képességeiről. A Szerelmi téboly című kantátát kotta segítsége nélkül énekelte, s gyönyörű, aprólékosan kidolgozott mozdulatokkal kísérte magát. Időnként tánclépésben járt-kelt, máskor épp csak egy apró kis gesztust tett, vagy csak egy elegáns meghajlást produkált, de mindvégig lebilincselő élményt nyújtott. Amint a műsorfüzetből kiderült, mindezt a barokk gesztikát, Sigrid T’Hooft komponálta meg számára.

Így esett hát, hogy a számomra kevésbé lehengerlő kezdés ellenére a BFZ szombat esti koncertje mégiscsak bekerült a feledhetetlen élmények közé.

/www.momus.hu/