Váltás mobil nézetre
mahler ünnep

„Elhatároztuk, hogy idén először és ezután évenként néhány napos Mahler-ünnepet tartunk Budapesten, ahol a zseniális zeneszerző és karmester életében először operaigazgatóként dolgozott, és ahol bemutatta legelső szimfóniáját. A Mahler-ünnepnek kettős célja van: egyrészt Gustav Mahler zenéjének előadása, életének, művészetének bemutatása, a nemzetközi és hazai Mahler-kutatás elősegítése, másrészt Mahler szellemében új művek megírásának ösztönzése, pódium megteremtése, ahol újonnan megrendelt kompozíciók megszólalhatnak” – e sorokat Fischer Iván, a budapesti Mahler-ünnep vezetője írta, 2005-ben.

Az elhatározást, mint Fischer Ivántól szinte természetes, tett követte, s a nemes cél megvalósult. Életképesnek bizonyult a Mahler-ünnep gondolata, gyakorlata, s a szezonnyitás rangos eseményének számít. A felvázolt elképzelés évente kicsit módosult, hol több, hol kevesebb szabadságot kapott a felkért kortárs szerző, milyen apparátusra, milyen terjedelmű művet komponálhat. Hol több, hol kevesebb, idén mindössze egyetlen szerzőnek jutott ilyen megtisztelő megbízás. Módosul(hatot)t a rendezvények száma, típusa, s a kísérőprogramok jellege, rangja is. Mindez nem változtat a lényegen: az új évad hangütését a Mahler-ünnep adja meg, amely iránt az érdeklődés továbbra is nemzetközi jellegű. (Nem lebecsülendő a honi közönség lelkesedése sem, sőt – de az, hogy immár külföldön is „jegyzik”, örömteli esemény a kulturális kereslet pangása idején.)

Tehát, Mahler. Pontosabban, Mahler plusz, vagy még inkább: Mahler és.

Mert Mahler és a (szerencsére legtöbbször, így az idén is) magyar kortárs mű mellé más kompozíciók is kerülnek, amelyek újdonságot jelentenek a hazai programkínálatban. Most például Britten.

Két alkalommal láthattuk-hallhattuk a Fesztiválszínházban Britten „Noé bárkája” című gyermekoperáját, amelyek egyike ráadásul jótékonysági célt is szolgált (a Parafónia Zenekar javára). Ha gyermekprogram, kapjanak benne minél több szerepet a gyermekek – e gondolat jegyében a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai mellett részt vett az előadásban a Zeneiskolák Országos Szövetsége által szervezett gyermekzenekar, továbbá szereplési lehetőséget kaptak a Budapesti Énekes Iskola tanulói is (meg persze felnőtt énekesek is). Volt, aki a Britten-mű iránt érdeklődött, s a hallgatóság nem kis része személyes érdekeltségből jött el, diáktársát, gyermekét-unokáját meghallgatni. Barátságos produkció, így jellemezhetnénk, amely egyszerre ad zeneirodalmi és interpretációs élményt (ez utóbbi alatt azt értem, hogy lehetetlen nem meghatódni a lelkes gyermek-közreműködők láttán). Ugyanakkor a feladat testreszabott, tehát nem kell félni holmi színvonalcsökkenéstől. Ezúttal külön színfoltot jelentett, hogy a produkció rendezője és egy személyben karmestere, Philipp György – a britteni instrukciók szellemében – bevonta az előadásba a közönséget is. Ennek hatása is mérhető volt, az előadást követően a teremből kitóduló mosolygós-felszabadult hallgatóság láttán. Ebben is Fischer Iván szelleme munkált, láthatatlanul is jelen volt az általa szentesített produkcióban, igényességével, s főképp: a zenei szépre való rácsodálkozás/rácsodálkoztatás szándékával.

A másik produkció – miként a Fesztiválzenekar koncertjei – háromszor került előadásra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ennek műsorán Mahler V. szimfóniája előtt a felkérésre komponált mű hangzott fel, Gyöngyösi Levente III. (Születés) szimfóniája. Amely, a szerző korábbi szimfóniáihoz hasonlóan, kedvező fogadtatásra talált. Gyöngyösi szerencsés csillagzat alatt született, jókor van jó helyütt. Megtalálják a művészbarátok, akikkel kiteljesedhet tehetsége (gondoljunk continuopraxisára Vashegyi György együtteseinél), s akik lehetővé teszik számára a különböző apparátusú komponálásban való megmérettetést is. I. szimfóniáját (szólista és kórus közreműködésével) a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar vitte sikerre (2009-ben, s nemcsak egyetlen bemutató előadás erejéig, hanem repertoáron tartva, a hallgatóság mind szélesebb rétegével ismertetve meg). 2011-ben készült II. szimfóniája után hamarosan lehetősége nyílt a III. megírására, amely programjában az I.-t folytatja. Gyöngyösi imponáló közvetlenséggel vállalja fel azt a programot, amelyet a fiatal Bartók először elutasított, majd hamarosan nézetét korrigálni kényszerülve immár magáénak vallott: megélt események tükröződnek a művekben. Nem tudni, milyen hatást gyakorolt volna a szimfónia, ha nem áll a hallgatóság rendelkezésére igényes, gyakran szerzői önvallomásokra támaszkodó, csak a szerzőtől megtudható, első kézből hiteles adatokat tartalmazó ismertető, de nem is fontos. A lényeg: kedvező fogadtatásra talált a mű, ami további lökést ad a szerzőnek szimfonikus darabok komponálására, s egyszersmind az akusztikai kontroll lehetőségét, hogy megítélhesse: mennyiben felel meg elképzeléseinek a kottába rögzített hangszerelés.

A nagyot álmodni tudó hallgató abban reménykedik, hogy a budapesti Mahler-ünnepre rendelt művek közül a méltóak, az értékesek-rangosak visszatérnek majd a világszerte elismert zenekar koncertprogramjain, tehát megkapják azt a lehetőséget, hogy alkalmi kompozícióból repertoárdarabbá lényegülhessenek át.

A Mahler-ünnep legjelentősebb produkciója minden évben kétségkívül a Mahler-szimfónia. Idén az V.-ben gyönyörködhettünk, azzal a felszabadultsággal, amelyet Fischer Iván értő műismerete eleve szavatol. Életérzést sugall, amelyet átélhetünk, megmártózva megannyi hangulat sajátos világában. Egyszerre leszünk részesei a Mahler által hangokba foglaltaknak – s lépünk túl azokon a határokon, amelyeket korábbi zenei élményeink jelöltek ki. A (ki tudja, hányadszor) újrahallgatott mű jelen idejű aktualitással szólt, s a zseniális hangszerelő mágikus ereje a szuggesztív előadásnak köszönhetően ismét bűvkörébe vonta hallgatóságát. A pénteki előadást hallottam – amikor pedig szombaton a Mahler-filmre igyekezve, szembejött a délutáni koncertről a közönség, az arcokon ugyanaz az elvarázsoltság látszott, amelynek hatása alól vélhetőleg senki sem tudta kivonni magát. A film, az előadóteremben vetített MüPa-produkció (szerkesztő-rendező: Várbíró Judit) voltaképp kalandozás a Mahler-szimfóniák világában, Fischer Iván értő „idegenvezetésével”, a korábbi Mahler-ünnepek rögzített felvételeinek részleteivel. Szinte véletlenszerűen értesültem a vetítésről – úgy tűnt, különösebb hírverés, propaganda nélkül is szép számmal jutott érdeklődő ennek a szatellitprogramnak. Az idén a párizsi Gustav Mahler Zenei Archívum gyűjteményéből származó képanyag került kiállításra – érdekes adalékok, mondhatni, apróságok, amelyek végignézése nyugalmat igényel. Szerencsére csaknem három hétig volt látható a MüPa előcsarnokában – kinek-kinek lehetősége nyílt további ismeretanyag szerzésére e vizuális forrásból is.

nol.hu