Váltás mobil nézetre
GUSTAV MAHLER

A darab bemutatója Budapesten volt 1889-ben, és a premiert Mahler kudarcként volt kénytelen elkönyvelni: "A koncert után a barátaim elkerültek.

A kritikus urak diszkvalifikálták a darabot: visszataszító, formátlan, ízléstelen, elviselhetetlenül disszonáns, leverően közönséges.” Nos, legyenek bármily kegyetlenek, a jelzők olykor ma is felbukkannak a Mahler-ellenesek körében, nem teljesen alaptalanul. Mahler ugyanis tudatosan építette be műveibe a formátlan banalitás giccses hangzását, és csak a II. világháború után alakult úgy a szellemi világ, hogy ez a formaelv értő fülekre leljen. A posztmodern korszakban a kontextus lett az úr a textus felett, és ettől kezdve Mahlert éppen egykor kicsúfolt tulajdonságaiért kezdték el adorálni.

Határozottan emlékszem, amikor a 2011-es Mahler-ünnepen a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével előadta az 1. szimfóniát. Csillagórát emlegettem, és a mostani lemezt hallgatva sem tehetek másként. Már a legelején felcsengő ereszkedő kvartmotívummal elvarázsol, hogy aztán a színek kikeverésének alkímiájával bűvöljön tovább. Fischer Iván egyértelműen a szélső hangulatok megragadására törekedett, a saroktételek hősies, néha meg éppenséggel ifjoncian ártatlan hangja mellett a második és harmadik tétel a világ förtelmes banalitását festi. Még a legbrutálisabb hatásoktól sem riadt vissza: ritkán hallani a ländler tételt ilyen megsemmisítő gúnnyal, a harmadik gyászindulóját ilyen kétségbeejtően groteszken. De mindez soha öncélúan merész, és mindig ott a finom félmosoly, a megbocsátás gesztusa: szörnyű világ, de élni csak ez az egy adatott nekünk.

Channel Classics, 2012

*****