Váltás mobil nézetre
istanbul_w

Today’s Zaman (Photo: Mehmet Yaman)
Csütörtök este a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényelte hangversenye zenetörténetet írt az isztambuli Cemal Reşit Rey Concert Hall-ban (CRR)

Bár a 80 tagú zenekar nem most debütált az isztambuli koncertteremben, ez a koncert ok az ünneplésre. A Budapesti Fesztiválzenekar hivatalosan a CRR első „rezidens zenekara” és ez a rezidens-státusz 2014 végéig tart majd. Az első – telt házas – koncert műsora tartalmas kosztot kínált, és valósággal megrengette a falakat. Az erőteljes, tiszta orosz program Borogyin Polovec táncaival kezdődött, majd Prokofjev 3. zongoraversenyével folytatódott – a szólót Alexander Toradze játszotta – a nagy finálét pedig Csajkovszkij 6. (Patetikus) szimfóniája jelentette. A CRR és a magyar zenekar közötti együttműködés hatalmas jelentőségű, ám csak egy a Törökország és Magyarország közötti erősödő kulturális kapcsolatoknak. Decemberben Isztambulban Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében törökök és magyarok együtt ünnepelték az első magyar kulturális központ megnyitását. A budapesti török központ, a Yunus Emre Cultural Center tavaly szeptemberben nyitotta meg kapuit Budapesten. A BFZ rezidens zenekari tevékenysége rendkívül értékes része két ország kölcsönös kulturális kapcsolatainak és egyben jelképe a török-magyar szellemi kötelékeknek.

Fischer Iván és Kocsis Zoltán 1983-ban alapította a BFZ-t, amely története 30 éve alatt a világ egyik vezető zenekarává fejlődött. Eddig több mint 50 lemezfelvételt készítettek, amelyek közül az egyik 1998-ban Grammy-díjat nyert, egy másik pedig 2013-ban nevezést kapott. A zenekar elismertségének oka játékának minősége. Ennek tanúja lehetett a világ legnagyobb hangversenytermeinek közönsége. Koncertjeit a nemzetközi kritika egyöntetű lelkesedéssel fogadja. Gyakorta turnéznak, nagy fesztiválok állandó közreműködői, és ennek köszönhetően az évek során Magyarország legmagasabb szintű kulturális követeinek számítanak. Fischer Ivánt a nemzetközi zenei életben vizionárius és sikeres zenekarvezetőként tartják számon. Vendégként immár tíznél is többször dirigálta a Berlini Filharmonikus Zenekart, sokszor vezényelte a New York-i Filharmonikus Zenekart, az amszterdami Concertgebouw zenekarát és a Cleveland Orchestrát. Budapesti munkája mellett a berlini Konzerthaus zenei igazgatói és a Konzerthausorchester vezető karnagyi teendőit is ellátja. A közelmúltban a New York Times cikkében lelkes méltatás jelent meg a Lincoln Center 2013-as nyári fesztiválján elhangzott Figaro házassága produkcióról, amelyet kettős minőségében, karmesterként és rendezőként is jegyzett. Egy másik NYT-cikk – a világsajtó más orgánumaihoz hasonlóan – pozitív hangon írt a karmester saját A Vörös Tehén című operájának budapesti bemutatójáról, amely a magyar történelemből merítette témáját: a magyarországi zsidóellenes előítéletet példázó vérvádról szól.

Isztambulba érkezése után Fischer Iván szállodájában fogadta a sajtó képviselőit – köztük lapunk munkatársát. Miután kényelembe helyezte magát a neo-ottomán stílusú társalgóban, a maestro a szülők túláradó lelkesedésével beszélt a a Fesztiválzenekarról: „Olyan nekem ez a zenekar, mintha egy olyan házba mehetnék haza, amelyet én terveztem. Velük dolgozni teljesen más érzés, mint más zenekarokkal. És sokkal magasabb színvonalon játszik, mint bármelyik más zenekar.” Isztambuli rezidens-zenekari működésükről Fischer így beszélt: „Ez nagy lehetőség arra, hogy megismerkedjünk egymással, nekünk pedig külön lehetőség arra, hogy hogyan játsszuk a komoly zene különböző formáit”. A következő hangversenyt egy másik karmester vezényli majd, a BFZ első vendégkarmestere, Takács Nagy Gábor, „aki nagyon fontos feladatot lát el nálunk”, tette hozzá Fischer. Erre a koncertre április 3-án kerül sor, műsorán Haydn 1. szimfóniája, Beethoven német táncai, Mozart 33. szimfóniája és 24. zongoraversenye szerepel. Ez utóbbi szólistája Ránki Dezső lesz.

A BFZ utoljára 10 évvel ezelőtt lépett fel Isztambulban és a karmester szép emlékeket őriz erről a vendégszereplésről. Azt szeretné, ha több alkalma nyílna rá, hogy megtapasztalhassa, mi mindent adott Törökország világ zenéjének.„Ha többször látogatnánk ide, több török szerző műveivel ismerkedhetnénk meg”.

Ő is érzi a két ország kulturális örökségének hasonlóságát. „Közös a történelmünk. Vannak közös szavaink. Az a 150 évnyi török megszállás otthagyta a nyomát a kultúránkon. És voltak, akiknek ez a 150 év előnyökkel is járt. Én zsidó család gyermeke vagyok, és abban az időszakban sokkal erősebb volt a tolerancia a zsidókkal szemben. Ami azt illeti, abban a korszakban a zsidók békésebben élhettek, mint a keresztények.”

A január 23-i műsor egyik száma, a színgazdag Polovec táncok kapcsolódnak is a maestro által említett történelmi kapcsolatokhoz. „Borogyin zenéje eredetileg egy olyan közép-ázsiai nép zenéjét eleveníti fel, amely nép később Magyarországon telepedett le”, mondja Fischer. „Nekem különösen tetszik a műsor orosz tematikája. Prokofjev harmadik zongoraversenye nagy kedvencem, amelynek előadásában Toradze specialistának számít. A Patetikus szimfónia előadása pedig mindig rendkívüli alkalom”, folytatja.

Fischer nyilatkozata bármilyen szívből jövő volt is, sápadt és halk volt ahhoz képest, ahogy zenekara ezt a repertoárt játssza. A Fesztiválzenekar koncertje felejthetetlen és szenzációs volt.

A Polovec táncok biztos zenekari sikerdarab, mintegy megágyaz a hangverseny későbbi számainak, még akkor is, ha az eredetileg a partitúrában szereplő kórusszólamokat el is hagyják belőle. A mű elején a két legfontosabb hangszer az oboa és az angolkürt, a zenekar művészei pedig fantasztikusan játszanak. Prokofjev harmadik zongoraversenye a repertoár egyik leghatásosabb darabja, amelyre Toradze, aki világszerte játszotta, sőt lemezre is vette a darabot, mindörökre rányomta a bélyegét. Az ő előadásában ezzel a forradalmian újszerű művel mintha a komponista lelke is megjelenne közöttünk. A BFZ vonósai a mű számos pontján excelláltak, és velük egyenrangú játékot nyújtottak a klarinétok, hozzájárulva a remekmű magával ragadó hatásához.

A Patetikus szimfónia az együttes tolmácsolásában kaleidoszkópszerű dráma élményét adta. A kilenc nappal a zeneszerző halála előtt befejezett mű mélyen megrendítő partitúrája érzelmek örvényébe rántja a hallgatót. Fischer mesterien formál meg minden egyes frázist, építi fel a darabot anélkül, hogy a kifejezésbe pátoszt keverne. Nagyon bölcsen a fal mellé egy emelvényen helyezte a nyolc nagybőgőt, a mély rezeseket pedig egy sarokba, úgyhogy a hangsektrum mélyebb végét is jól lehetett hallani. Nyolcvan muzsikus a CRR közepes méretű pódiumán olyan volt, mintha szardíniás dobozban ültek volna, mindazonáltal olyan hangvarázst állítottak elő, amelyet most majd egész Isztambul hallhat majd.