Váltás mobil nézetre
Mahler Symphony No.5.

Ha valaki azt állítaná, hogy az ötödik szimfónia Mahler egyik leglíraibb, legéneklőbb műve, lehetséges, hogy nem vennék őt teljesen komolyan.

Ám mégis, éppen ez az az érzés, ami az emberen Fischer Iván Mahler-ötödik tolmácsolásának hallgatása közben mindinkább elhatalmasodik. Nagyon keveset érezni például a második tételben abból az agresszív dinamikából, amit Solti Györgynek a Chicagói Szimfonikusokkal készített lemezén olyan páratlanul szabadít el.

„Stürmisch bewegt. Mit größter Vehemenz“? Fischernél a tétel, minden, csak nem viharos és vehemens! A karmester ehelyett finom érzékkel közelít a műhöz, sok szeretettel bontakoztatja ki a zene dallamvonalait. Csodálatraméltó rubato-kultúrával vezényel, az artikulációt helyenként puha, de soha túlzásba nem vitt portamentókkal gazdagítja, amelyekről az emberfiának a régimódinak tetsző (Musil regényéből ismert) „kákániai” jelző jut az eszébe. Természetesen fölvetődik a kérdés, hogy vajon egy ilyen visszafogott, lágy kezdés után nem téveszti-e legalább egy kicsit a célját a mű alap-mondanivalója. Ám az efféle kifogások legfőképpen Fischer azon képessége miatt alaptalanok, amelynek segítségével minden egyes szakaszt pontosan definiál, és a tételek egyes részeit kötelező logikával egymásra vonatkoztatja. Mindemellett a fináléban meghúzott tematikus összegzésben az előző tételek felidézése Fischer interpretációjában jóval világosabban ki van dolgozva, mint ahogy azt eddig megszoktuk. És ha e mellé még vesszük a Budapesti Fesztiválzenekar összehasonlíthatatlan hangzáskultúráját, arra az eredményre jutunk, hogy Mahler sokat játszott ötödik szimfóniájának meglehetősen szokatlan, de lenyűgöző felvételét halljuk.

 

FONO FORUM, Thomas Schulz