Váltás mobil nézetre
kavakosz-w

Leonidasz Kavakoszt hallhattuk itthon karmesterként és hallhattuk hegedűsként. Legutóbbi Müpa-beli koncertjén mindkét mivoltában figyelhettük. A Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként két koncertet adott Budapesten, egyet pedig Pécsett. A program nyitószámként Mozart G-dúr hegedűversenyét (K. 216) kínálta, majd Haydn Medve-szimfóniája, a szünet után pedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabja szólalt meg.

Sok nagyon neves szólista cseréli fel hangszerét (vagy éneklését) karmesteri pálcára, és valljuk be, az esetek nagy részében a dirigensként való működés nem kimagasló; megmarad az átlagos szinten. Vannak azonban olyan művészek is, akik feladják a hangszert, és csak a vezénylésre összpontosítanak – különösen gyakori ez a régizenei előadók esetében, akik közül kiváló karmesterek kerültek ki. És van néhány olyan zenész, aki előadóként és karmesterként is kimagasló.

Mozart öt hegedűversenyt írt, körülbelül hat év alatt – még húszéves sem volt, mikor az első megszületett –, később azonban egyet sem. Hogy mi lehetett ennek az oka, nem tudjuk. Az öt hegedűverseny közül az A-dúr és a G-dúr a legismertebb, utóbbiban a zenekar szerepe is megnő. Kavakosz Mozart-játéka figyelemreméltó volt a Müpa-beli koncerten; csodálatos pillanatokkal ajándékozta meg a hallgatót. A nyitó Allegro graciőz, könnyed játékmódja nagyon tetszett, a lassútétel érzelemgazdagságát nagyszerűen érzékeltette Kavakosz, a kadencia csodálatos tónussal szólalt meg, a semmibe tűnő piano egy megfoghatatlan álom végét jelentette. A középső tétel intim hangzását a szordinált vonósok és a pengetett basszus jól érzékeltette. A záró Rondó témája minden alkalommal másképp szólalt meg Kavakosztól. Hol elegánsan, hol rusztikusan, de semmiképp sem szolgalelkűen ismételve a szakaszt. Az előadók frappánsan oldották meg a gavottszerű zenei anyagot, a musette-es epizód egyaránt volt humoros és népies. Kavakosz a nagy tapsot egy Bach-ráadással köszönte meg.

Haydn Medve-szimfóniája a hat műből álló Párizsi szimfóniák nyitódarabja. A szerző jól fizető felkérésre írta a ciklust, ráadásul az akkori léptékhez viszonyítva is nagy apparátusú zenekar számára: például tíz bőgőst is foglalkoztathatott Haydn. A Medve-szimfónia a zárótétel kezdetének előkés dudabasszusáról kapta utólag a melléknevet. Kavakosz értelmezésében egy remek szimfóniát hallottunk; különösen tetszett a tagolás, a végigvitt gondolatok. Sok esetben csak a szakasz eleje világos más karmestereknél, itt azonban a zárások, elíziók is segítették az eligazodást. A karaktergazdagság is az elképzelés fontos része volt, többek között az első tétel pezsgése, a második moll témája, az üstdob (hang)ereje. Érdemes megemlíteni, hogy a rézfúvós natúrhangszerek a korabeli gyakorlatot idézték, egészen más volt így a mű, talán izgalmasabb. Ha egyetlen mozzanatot kellene kiemelni, az a zárótétel lefelé tartó kromatikus menete előtti lassítás, majd később az impozáns fényes hangzás. Meg kell említeni az Allegretto jó hangsúlyait is.

Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusa zárta a koncertet. Ez a mű könnyen adja magát, biztos siker. 2010 decemberében egy másik hegedűs-karmester, Maxim Vengerov vezényelte a Muszorgszkij-darabot (Vengerov komoly vállsérülése miatt nem hegedült sokáig). Talán a véletlen műve, hogy Kavakosz is ezt a darabot választotta. A Ravel-féle hangszerelésű műnek rengeteg felvétele létezik, a koncerttermek állandó darabja, nem is véletlenül. A zenekarok megmutathatják, milyen hangzásra képesek, sok a szóló, a karmestereknek pedig nincs vesztenivalójuk. Az Egy kiállítás képei című műről majdnem mindent elmondtak, nehéz újdonságot vinni a kompozíció zenei megoldásaiba. Kavakosz igen jól felépítette a Hartman-festmények inspirálta darabot, a raveli hangszerelés (a kísérőfüzetben is Ravelt látjuk a képen, nem Muszorgszkijt) nagyszerűségét, ötletességét jócskán kiemelte a karmester. Az Ódon várkastélyt lágyan, szinte szeretetteljesen szólaltatta meg a zenekar, a piaci pletyka váltakozó hangereje nagyon tetszett, a Bydlo frenetikus volt, ahogy a záró két kép is. Kevésbé tűnt szerencsésnek a sétamotívum bemutatásának a vége, ahogyan odarohantunk az első képhez. A többi promenád viszont igazán karakteresen szólalt meg, mindig más hangszínnel, tempóval. A Gnómban nem éreztük azt a félelmet-félelmetességet, ami a hangszerelésben rejlik. Mindezek ellenére egy kiemelkedő interpretációt élvezhettünk.

Ez alkalommal Kavakosz jobban tetszett karmesteri mivoltában. Csak a Muszorgszkij-művet vezényelte pálcával; a hegedűversenyben viszont érezhető volt a nyomás, hogy nemcsak a hangszerével kell foglalkoznia a görög hegedűsnek, hanem az egyelőre kevésbé ismert terület, a vezénylés még hátravan.

(Leonidasz Kavakosz és a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye. Művészetek Palotája, 2013. december 16.)

gramofon.hu, Lehotka Ildikó