Váltás mobil nézetre
Fischer Iván

infovilag.hu
Ünneplős mosolyú nagymamák és nagypapák, fiatal anyák és apák hozzák a csemetéiket, mert ők már tudják: valami kivételeset adnak a gyerekeknek. Nemcsak kakaót pöttyös bögrében, hanem azt az élményt, amire még felnőtt korukban is emlékezni fognak. A zene megkóstolásával, utat a művészet világába. A kakaókoncertet Fischer Ivánnal.

A „kezdő” gyerekek, vagyis, akik először jöttek el, kicsit feszültek, a gyakorlottak már tudják, mi vár rájuk az óbudai házban, a Budapesti Fesztiválzenekar próbatermében.

Fischer Iván fellép a dobogóra, természetes kedvességgel, és máris hozzálát, hogy beavassa a „kezdőket”, mi fog itt történni. Hogyan szokás köszönteni a művészeket, és hogy milyen fontos lehet a csend is. Ki is próbálja. Csend lett. Egy teremnyi gyerek tudott úgy figyelni, hogy ha egy légy suhant volna át a termen, azt is meghalljuk. De nem suhant át még egy légy sem…

És amikor már tudni lehetett, milyen a taps, milyen a csend, akkor jöttek a zenészek és a művek. Népdalok, ahogy Bartók és Szigeti József feldolgozta, ahogy Asztalos Bence hegedülte és énekelte őket, és Fischer Iván meg csak hangtalanul, szájmozgással jelezte a szöveget. Hogy Fehér László lovat lopott, meg Hej, tulipán, tulipán… A negyedik dalnál már otthon voltak a gyerekek, mertek kacagni, énekelni. Fischer Iván, meg elégedett apukaként nézett körül a termen. Lassan szétáradt a közös játék mosolya.

Elérkezett az idő, hogy különleges hangszereken szóljon különleges zene. Barokk dallamok, barokk trombitán, hegedűn, csellón és csembalón.

A világhírű zenész-karmester csak néha beszélt. Egy keveset, hogy megízleltesse például, mire juthat tíz év tanulás után egy ifjú furulyaművész, Sipos Ágota. Vagy játszva, találgatva, megtanulhassák a gyerekek: a hárfának 47 húrja van.

Annak a hárfának is, amelyen Bábel Klára játéka, a Tündérek tánca közben, a szemek azokra a hosszú húrokra tapadnak, amelyekből előröppennek a tündérhangok.

És mindeközben oda lehet bújni anyához, s a máskor gondterhelt papák most összemosolyoghatnak kiskamasz fiukkal.

„Ugye, milyen tündéri volt? Csak mindig el kell találni a húrt” – hozta vissza a meséből a valóságba a gyerekeket Fischer Iván, de csak egy pillanatra. Mert jött „A föld és a szél párbeszéde”, különös, ősi hangszerekkel improvizálva a természet hangjait, egy merész kislány részvételével, aki az eső hangját utánzó hangszerrel szállt be nagy hirtelen a produkcióba.

Mire végére ért a koncert, és eljött „A rózsaszín párduc” közismert dallamsora, a dobogó körül már körben ültek a gyerekek. Elmúlt a megilletődöttség, már otthon volt minden és mindenki. Fischer Iván meg a háttérből szemlélte csendes mosollyal ezt a csuda varázslatot a művészek, a művek és a hallgatóság között.

„Amit Fischer Iván csinál, egészen rendkívüli. Csodálatos, ahogy a gyerekekkel bánik, és ahogy hat rájuk – mondta egy szőke fiatalember, aki a koncert alatt az utolsó sorban üldögélt, és a végén nézegette a kakaót iddogáló gyerekeket. A fiatalember, Antoine Pecqueur azért volt ismerős, mert ő szokta közvetíteni a Mezzo tévécsatorna élő adásait a világ nagy koncerttermeiből és operaházaiból.

Nemrégiben éppen azt a koncertet az amszterdami Concertgebouw-ból, ahol Beethoven szimfóniáit vezényelte Fischer Iván, és a szünetben ő készített vele interjút.