Váltás mobil nézetre
Vrabel

Vajon hányan tudjuk, hogy mérvadó nemzetközi zenekritikusok értékelése szerint a világ tíz legjobb szimfonikus zenekarából az egyik Budapesten működik? (ujszo.com)

Ha tudjuk, fölfogjuk-e ennek a ténynek a jelentőségét, kellő módon értékeljük-e a lehetőséget, hogy egy szó szerinti „világszámot” szinte bármikor meghallgathatunk, mert állandó világjárásuk mellett gyakorlatilag havi rendszerességgel koncerteznek Budapesten?

Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Budapesti Fesztiválzenekar vezetői és tagjai – élükön a megalakulás óta a főzeneigazgatói posztot betöltő Fischer Ivánnal – sokat tettek azért, hogy a nemzetközi zenei életben és a közönség értékelésében is ilyen magasra kerüljenek. A zenekari alkotómunka, a próbafolyamat Fischer Iván által elképzelt és kidolgozott újszerű módszerétől (melyben a zenekari hangzás tökéletes egységére törekedve is igyekszik megőrizni a zenészek egyéniségét) a mind szélesebb közönségrétegek megszólításáig számos ötletet, újdonságot hoztak a magyar koncertéletbe. A gyerekeknek ún. kakaó-koncerteket, a fiataloknak ifjúsági koncerteket, az érdekességeket kedvelőknek „titokkoncerteket” és kívánságkoncerteket tartanak, valamint különböző zenei eseményeket, fesztiválokat szerveznek. 2005-től 2012- ig a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertévada minden szeptemberben a Mahler Fesztivállal indult. A most kezdődő szezonban új évadnyitó fesztivált terveztek, Európai Hidak címmel. Az új fesztivál elsődleges célja, hogy rányissa a közönség szemét (fülét) egy másik ország zenekultúrájára, ízelítőt adva klasszikus értékeiből, kevésbé ismert kincseiből és újdonságaiból.

Dvořáktól a Brundibárig

Az első évben Csehországot, a cseh zenét választották. A programot nagy gonddal, igen változatosra tervezték. A klasszikus, közismert értéket Antonín Dvořák zenéje képviselte. Az ő műveiből szerepeltek sokat játszott, a BFZ koncertjein is világszínvonalú előadásban hallott művek (a VIII. szimfónia, a Szláv táncok), valamint ritkán hallható darabok a programban (mint például a Rekviem, szlovák énekes szólisták, Jolana Fogašová és Peter Berger közreműködésével; vagy a Hegedű- és a Csellóverseny mögött méltatlanul háttérbe szorult Zongoraverseny).

A kevésbé ismert cseh „gyöngyszemek” közé sorolnám Hans Krásának a terezíni koncentrációs táborban írt, és ott gyermekekkel bemutatott gyerekoperáját, a Brundibárt (ami azért a BFZ híveinek és a Mahler Fesztiválok látogatóinak nem volt ismeretlen), valamint a cseh barokk est műsorát, melyben Pavel Jozef Vejvanovský és Jan Dismas Zelenka művei mellett (Harmonia Romana, Szopránáriák és 5. /G-dúr/ capriccio) a Benda család (Jan Jiří, František és Jiří Antonín) művei hangzottak el. A fesztiválon jelen volt a dzsessz is, Iva Bittová (már amennyiben az ő besorolhatatlan művészetét a dzsesszhez soroljuk), valamint a nagybőgős Miroslav Vitouš, a fuvolás Jiří Stivín és az olasz dobos Stefano Bagnoli triójának koncertjeivel.

A groteszk és a dzsessz

A koncertlátogatók többségének a legismeretlenebb, számomra ezért a legérdekesebb koncert azonban a Kortárs est volt. Ennek műsorát Peter Vrábel, a Prágában élő szlovák karmester, a kortárs és 20. századi zenére specializálódott Berg Zenekar alapítója válogatta, és ő is vezényelte a BFZ zenészeiből összeállított kamarazenekart. Vrábel valóban értője, ismerője a kortárs cseh zenének, válogatása érdekes, sokszínű képet mutatott.

5 szerző, 5 mű, mindahány színvonalas, stilárisan változatos. Ha megkísérelnék valami közös, vagy legalább több műben jelen levő vonást keresni, az egyik a groteszk elemek használata, a másik a dzsessz hatása. Michal Nejtek Raymond Carver amerikai költő verse által inspirált műve címét is a versből merítette: „…a szíved megáll…egy perc múlva folytatod az írást”. Szó sincs azonban valamiféle „megzenésítésről”. A zeneszerző szavaival: „Én a szöveget a hanghoz képest külön dolognak, szemantikailag más entitásnak tekintem – tehát nem próbálom hagyományos módon összekapcsolni őket azzal, hogy megpróbálom megzenésíteni vagy kíséretet írni hozzá. A vers ez esetben a kompozíció ellenpontja, komponálás közben gondoltam rá, de a zenének tulajdonképpen semmi köze hozzá… A muzsikusok egyszerűen elolvassák a verset, amelynek jelentése eltűnik a növekvő káoszban.”

Számomra a legizgalmasabb, leginspiratívabb mű Martin Smolka Csúcsforgalom az égi utakon című szerzeménye volt. A szerzőt egy vidéki házban talált lehangolódott zongora inspirálta: „A hangja különös módon gömbölyű és fátyolos, és ha beragad a pedál, belül a visszhangok és utórezgések varázsos univerzuma szólal meg. Elmondhatjuk, hogy ez a zongora egy egyszerű akkordból bonyolult költői eseményt képes teremteni. Mintegy tizenkét ilyen akkordot jegyeztem le, aztán aprólékosan elemeztem. Amit ebből kiszűrtem, nagyzenekarra hangszereltem.” A műben sok minden megtalálható: filmszerű vágások, váratlan dinamikus kontrasztok, mikrointervallumok használatával előidézett torzítások, ismétlések… Groteszk és szomorú, elgondolkoztató és érzelmileg is erősen ható zenét hallottunk, amely igazolja, hogy a kortársak zenéje fontos, érdekes, izgalmas. Érdemes megismerni.

A 20. századi inspiráció

Érdekes és megismerésre méltó persze a koncert minden darabja, így Slavomír Hořínka Shirei Ahava héber címet viselő, zsidó liturgikus dallamokat is fölhasználó műve is. Igaz, itt már a zeneszerző állítása, mely szerint „a mű tisztelgés a szerelem előtt”, kétségeket ébresztett bennem. A többinél hagyományosabb, kellemesen hallgatható művel találkoztunk, amely azonban sem gondolatilag, sem érzelmileg nem érintett meg igazán. Persze egy olyan válogatásban, amelyik áttekintést kíván nyújtani, a közönség egy részénél bizonyosan pozitívan fogadott műveknek is ott a helyük.

Ondřej Adámek Ça turne, ça bloque című, tíz zenészre és samplerre írott kompozíciója a hangszeres zene és a különböző módon manipulált beszédhangok kombinációjából építkezett, s talán a legnagyobb nehézséget okozta az egyébként remekül teljesítő előadóknak. Az est utolsó műsorszámának szerzője, Petr Wajsar dzsesszzenészként ismertebb Csehországban, de klasszikus zeneszerzést is tanult. Az ő művén érződött a leginkább a 20. századi inspiráció, nevezetesen Steve Reich zenéjének hatása, melyet a zeneszerző rokonszenvesen vállal is. Művében Paul Claudel Száz legyezővers című kötetének szövegeit használja. „A kötet a japán haiku sajátos értelmezése. Zenei alapnak ezért egy japán jeleket kiejtő női hang hangfelvételét használtam. Lévén a japán dallamos nyelv, lényegében elég volt leírni az egyes jelek dallamát, és a zenei alap már magától összeállt, szinte megalkotta magát” – nyilatkozta.

Az Európai Hidak fesztiválnak ez a koncertje elérte a célját. Új, kevéssé ismert művekkel ismertetett meg. Peter Vrábel karmester minden mű előtt rövid, lényegre törő, néha a keletkezés műhelytitkaiba is bepillantást nyújtó bevezetőt mondott – kár, hogy nem sikerült a szövegét híven visszaadó tolmácsot találni. De talán ez volt a szép és tartalmas est egyetlen szeplője; egy zenei eseményen megbocsátható, bár bosszantó apróság. Azért mindenkinek csak ajánlani tudom nemcsak a jövő évi fesztivált, hanem addig is a BFZ koncertjeit, különösen kortárs zenei estjeit.

Hizsnyan Géza