Ligeti György

Ligeti György magyar zsidó szülők gyermekeként született. 1941-43 között a klausenburgi konzervatóriumban tanult Farkas Ferencnél, 1945-49-ig pedig a budapesti Zeneakadémián szintén Farkasnál, valamint Veress Sándornál, Járdányi Pálnál és Bárdos Lajosnál. Nemsokkal később megalkotta mikropolifóniáját, mely később zeneművei egyik legalapvetőbb elemévé vált. Korai műveiben, mint pl. az “Éjszaka – Reggel” című acappella kórusműben, illetve első, nyugaton is sikeres munkája az “Apparitions” már jól példázza rendkívül egyéni stílusát. 1956 decemberében, a forradalom után elhagyta az országot művészi és politikai okokból. Kölnben, a Nyugat-Német Rádió elektronikus zenei stúdióiban szabadúszóként végzett munkája során 1987-58 között részletesen tanulmányozta Karlheinz Stockhausen, Mauricio Kagel és Pierre Boulez munkásságát, aminek zenei kifejeződése 1958-as, “Artikulation” című munkájában figyelhető meg. Az “Artikulation” és a nagyzenekarra írt, 1961-es “Atmospheres” azonnal meghozta számára az ismertséget a nyugat-európai zenei életben. Miután hosszú ideig tanított különböző országokban, végül a hamburgi Musikhochschuléban lett professzor, ahol 1973-tól 1989-ig zeneszerzést tanított. 1974-től 79-ig komponálta egész estés színpadi darabját, a “Le Grand Macabre”-t, amely Michel de Ghelderode meséjét veszi alapul, és amelynek megvalósítása már hosszú időn keresztül foglalkoztatta Ligetit. Ligeti komplex poliritmikus zeneszerzési technikája képezte az alapját azon műveinek, melyeket az 1980-as és 1990-es években írt (ilyen például az “Etudes pour piano”, amelyet 1985-ben kezdett írni, a “Concerto for piano and orchestra”, amely 1985-1988 között készült, a “Concerto for violin and orchestra”, amely 1990-1992 között íródott és a “Sonata for viola solo”, mely 1991-1999 között keletkezett). Ligeti számos díj, kitüntetés és cím birtokosa volt, melyek művészi, tanári és – egy teljes generáció tanúsítja – mentori kiválóságát bizonyítják. Tagja volt a Hamburgi Szabad Művészeti Akadémiának és a Bajor Művészeti Akadémiának, 1974-től az Order ´Pour le mérite´ of Science and Art birtokosa. 1988-ban Párizsban a ´Commandeur dans l´Ordre National des Arts et Lettres´ cím birtokosa lett. Szintén 1988-ban kapta a ´Prix de composition musicale de la Fondation Prince Pierre de Monaco´ elismerést. 1991-ben a Balzan Foundation and the Praemium Imperiale zenei díját ítélték neki, 1993-ban Ernst-von-Siemens zenei díjjal jutalmazták, 1996-ban pedig az UNESCO-IMC (International Music Council) zenei díját érdemelte ki. 1997-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjainak sorába lépett. A Párizsi Művészeti Akadémia tiszteletbeli taggá nevezte ki 1998-ban. 2000 október 9-én Ligeti megkapta a Sibelius-díjat a helsinki Jenny és Antti Wihuri Alapítványtól, 2001-ben pedig a Kyoto-díjat adományozták neki életművének elismeréseként. Határokon átívelő zeneszerzői munkásságáért XVI. Károly Gusztáv svéd király 2004-ben Polar-díjat adományozott Ligetinek. A kozmopolita Ligeti Hamburgban és Bécsben élt és alkotott.