Váltás mobil nézetre
A zenei csodák hétvégéje két helyszínen

A Hősi élet című szimfonikus költeményt játszotta a Művészetek Palotájában a Budapesti Fesztiválzenekar. Richard Strauss nagyszabású művét valószínűleg már akkor műsorra tűzték, amikor még nem tudhatták, hogy jóval kevesebb összeggel támogatja idén az együttest a fővárosi önkormányzat, mint tavaly.

Vagyis csaknem hősies odaadásra, energiára, kitartásra lesz szükség a további működéshez, egyáltalán a létezéshez. Mark Elder karmester hatalmas lendülettel vezényelt, és az utolsó tételt követően, melyben a hős elmenekül a világból, döbbent csendet tudott teremteni, csak utána csattant a harsogóvá váló taps. Érdekesség, hogy néhány héttel ezelőtt, ugyancsak a Müpában, a New York-i Filharmonikusok pedig Beethoven Eroica Szimfóniáját adták, ami szintén egy hősről regél, méghozzá Napóleonról, de amikor 1804-ben a császárrá koronáztatta magát, a legenda szerint a nagy zeneszerző, a született demokrata, összetépte a kotta címlapját, és a Hősi szimfónia címre keresztelte át korszakos művét.

Azt hiszem, manapság túl sokaktól vonnánk meg szívesen hasonló módon a bizalmat. Persze valószínű, hogy nem is hősökről van szó, hanem inkább olyanokról, akik annak képzelik magukat, váteszként lobogva próbálják rávenni az országot, hogy az ő receptjeik szerint térjen az igaznak vélt útra. Hősi pózokat, magasztos hanghordozást alkalmazva emelvényeken ágálnak, néptribunokként tetszelegnek.

Általuk áldásosnak hirdetett áldatlan tevékenységük odáig vezetett, hogy valódi jobbítóknak, kritikusszemléletű gondolkodóknak mind kevésbé van maradásuk e hazában. A Pécsi Országos Színházi Találkozón is látható lesz, Zsámbéki Gábor kiváló rendezésében, A mizantróp, melyben a főhős a produkció végén a színpad leghátsóbb szegletébe húzódik, jelezve, hogy elmenekül innen, kiiratkozik e mai kocsmából. A valódi hősöknek ma nincs esélyük nálunk az egyre szaporodó álhősök miatt.

Bóta Gábor, Népszava