|
Kakaókoncertek
A Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek hangversenysorozata gyerekeknek egy csésze kakaó mellett.
Az egyórás, a gyerekek életkorához alkalmazkodva több, rövidebb darabból összeállított, a zenekar szólistáinak és kamara-formációinak közreműködésével rendezett szombat-vasárnap délutáni hangversenyek kötetlen formában vezetik be a gyerekeket a komolyzenébe és a zenehallgatásba.
A koncertek elsősorban az 5-12 év közötti gyerekekhez szólnak, négy évnél kisebbek részvétele a hangversenyek zavartalansága érdekében sajnos nem lehetséges. A BFZ Selmeci utcai székházában rendezett koncertek jegyei nem helyre szólnak: helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
A 2010/2011-es hangversenyszezonban négy szombat-vasárnap délután lesz kakaókoncert, minden alkalommal 14h30-kor és 16h30-kor (a két előadás műsora azonos), az alábbi napokon:
2010. szeptember 25. (szombat)
2010. november 7. (vasárnap)
2011. január 9. (vasárnap)
2011. április 24. (vasárnap)
A műsorvezető Fischer Iván. Ha a jegyeket a bérlet- és jegymegrendelő lapon rendeli meg, ne felejtse el feltüntetni, hogy a 14h30-as, vagy 16h30-as előadásra kéri-e azokat. A jegyek egységesen 2300 forintba kerülnek: ebben természetesen benne van a névadó kakaó ára is. |