|
Mihail Pletnyov:
A fejüket jelentős hangszeres sikerek mellett karmesterségre adó művészek között nagyon kevés van, aki ez utóbbi minőségben is az abszolút élvonalba tudott jutni: Mihail Pletnyov ilyen művész, sőt ő azt is elmondhatja magáról, hogy nemcsak nagyszerű zongoraművész (21 évesen már megnyerte a moszkvai Csajkovszkij versenyt, amit fényes szólistakarrier követett) és kíváló karmester, jelentős zenekarnevelő is, aki a semmiből vitte a nemzetközi élvonalba az idén huszadik születésnapját ünneplő Orosz Nemzeti Zenekart. Pletnyov ideje döntő részét saját zenekaránál tölti (2007-ben Budapesten is felléptek), így vendégkarmesteri fellépései igazi csemegének számítanak. A BFZ első teljes budapesti évadjában, 1992/93-ban már dolgozott a Fesztiválzenekarral, 17 éves szünet után most másodszor hallhatja a közönség.
Stephen Hough:
AZ 1983-as Naumburgi Nemzetközi Zongoraverseny első díjának megnyerése óta a brit pianista karrierje egyenesen ível felfelé. Korunk legismertebb karmesterei hívják rendszeresen koncetjeik szólistájának (Dohnányi, Dutoit, Gergiev, Järvi, Levine, Rattle, Salonen, Tilson Thomas, Vänskä), rendszeres vendég a nagy zenei fesztiválokon (Ravinia, Tanglewood, Hollywood Bowl, Mostly Mozart, Edinburgh, Salzburg, BBC Proms.) A jelenleg a Hyperion lemezcéggel dolgozó művész 30 lemezéből többet rangos díjakkal ismertek el: Diapason d'Or, Gramophone-díj (az év legjobb versenymű-felvétele), Német Zenekritikusok Díja. Hough öt évvel ezelőtt Brahms zongoraversenyét játszotta óriási sikerrel a BFZ a Proms Fesztiválon adott koncertjén, 2011-ben pedig a londoni Royal Festival Hallban, Dublinban, Toulouse-ban és Duisburgban Liszt 1.zongoraversenyében lép fel a zenekkaral.
A művekről:
Az ötlet, hogy Csajkovszkij írjon nyitányt Shakespeare Rómeó és Júliájához, a zeneszerző Balakirevtől származott. Nemcsak részletes tervet dolgozott ki, de még a fő- és melléktéma hangnemére is javaslatot tett, sőt tőle származik több hangszerelési ötlet is, így az, hogy a párbajjelentben az összecsapó kardok hangját a cintányér csattanása idézze fel. Ő volt az is, aki az 1869 őszén elkészült első változattal megismerkedve új bevezetést és befejezést javasolt Csajkovszkijnak, aki 1870-ben, majd 1880-ban átdolgozta a darabot. Ma az alaposan meghúzott utolsó, 1880-as változatot szokták játszani. A nyitányfantázia zenéje nem követi aprólékosan a shakespeare-i cselekményt, inkább annak költői lényegét ragadja meg. (Utolsó BFZ előadás 2003. június 1., Budapest, Zeneakadémia, karmester Fischer Iván)
Paganini 24., a-moll capriccióját több zeneszerző (köztük Brahms is) feldolgozta. A Rapszódia egy Paganini témára a zeneszerző utolsó, 1934-ben, Svájcban komponált versenyműve, lényegében ötödik zongoraversenye. (A műből 1939-ben az orosz koreográfus, Fokin a szerző beleegyezésével Paganini címmel balettváltozatot is készített). A Paganini caprice sorszámára utalva a darab 24 variációban dolgozza fel a dallamot: érdekes, hogy maga a téma csak az első variáció után kerül exponálásra. A Baltimore-i ősbemutatón a zongoraszólamot maga a szerző játszotta, a karmester Leopold Stokowski volt. (Utolsó BFZ előadás 2008. február 9., USA, Purchase, Performing Arts Center, szólista Dejan Lazic, karmester Fischer Iván)
Sosztakovics utolsó, 15. szimfóniáját 1971-ben írta. A betegséggel küszködő zeneszerző (a darab vázlata is a kurgáni szanatóriumban készült) maga fogalmazta meg, hogy műve az emberi élet folyamatát festi, a születéstől a halálig. A nyitó Allegretto tétel valóban a felhőtlen gyermekkor játékboltjába kalauzolja a hallgatót (Rossini Tell Vilmosából vett idézetekkel), de az ezt követő Adagio komor drámaisága már nehezebben fejthető meg: vajon a tragikus hang a sztálini kort festi, amelyben Sosztakovics életének nagy részét töltötte, vagy – ahogy a szovjet ideológusok magyarázni próbálták – főhajtás a világháború áldozatai előtt? Az ironikus, szarkasztikus Scherzo után – mint Csajkovszkij Patetikus szimfóniájában – monumentális lassú tétel zárja a szimfóniát: az életút végéhez közelítő zeneszerző megrázó, döbbenetes erejű zenei festménye a sors elkerülhetetlenségéről. (Utolsó BFZ előadás 2004. március 20., Budapest, Zeneakadémia, karmester Inoue Michiyoshi)
|
