|
Fischer Iván:
Fischer Iván az 1983-ban történt alapítás óta a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. Korábban művészeti igazgatója volt a Kent Operának, zeneigazgatója a Lyoni Operának és vezető karmestere a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak.
A BFZ és Fischer Iván közötti, ma már világhírű partneri kapcsolat a komolyzene utóbbi 25 évének egyik legnagyobb sikertörténete. Fischer számos reformot vezetett be, intenzív próbamódszereket, kamarazenélést honosított meg, amely minden zenekari tag számára biztosítja a kreatív munka lehetőségét. A Fesztiválzenekarra külföldi koncertturnéi, a Philips és a Channel Classics kiadók gondozásában megjelent lemezei révén a nemzetközi zenei élet minden idők egyik legsikeresebb magyar kulturális intézményeként tekint, Fischer Ivánt pedig a világ legújítóbb és leginspirálóbb zenekarvezetői között tartják számon.
Számos új koncertformát talált ki és honosított meg, többek között az évtizedek óta töretlenül sikeres kakaókoncerteket kisgyerekeknek, a meghirdetett műsor nélküli titok-koncerteket, a beszélgetéssel egybekötött egyforintos koncerteket, a Hősök terén tartott nagyszabású szabadtéri hangversenyeket, a szcenikus elemekkel kibővített koncerttermi operaelőadásokat. Több fesztivál alapítása fűződik a nevéhez, így a kilencvenes évek nyári barokk zenei fesztiválja és a 2005-ben elindított Budapesti Mahler Ünnep, amely lehetőséget nyújt új művek rendelésére és bemutatására is.
Vendégkarmesterként Fischer Iván a legrangosabb zenekarokkal dolgozik. Több mint tíz alkalommal vezényelte a Berlini Filharmonikusokat, évente két hetet tölt a Concertgebouw Zenekarral. Az Egyesült Államokban rendszeresen dolgozik a New York-i Filharmonikusokkal és a Clevelandi Zenekarral.
Operaházi fellépéseit (Bécs, Párizs, London stb.) mindig jelentős nemzetközi figyelem kíséri. Párizsi Varázsfuvolája gyakran látható a Mezzo tévécsatornán, a Glyndebourne-i Fesztiválon 2006-ban általa vezényelt Così fan tutte előadás DVD-n is nagy siker. Saját rendezésében Budapesten bemutatta Mozart Figaro házassága és Don Giovanni című operáit. Az utóbbi produkciót több országba is meghívták. Lemezfelvételeit számos nemzetközi díjjal tüntették ki.
A világhírű karmester budapesti zongora-, hegedű- és csellótanulmányok után a Bécsi Zeneakadémián tanult, Hans Swarovsky karmesterosztályában. Intenzíven foglalkozott a régi zene előadásmódjával, két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztense volt.
Az utóbbi években zeneszerzőként is bemutatkozott, műveit előadták az USA-ban, Svájcban, Ausztriában, Hollandiában és Németországban. 2005-ös amszterdami első szerzői estjét egy újabb követi 2011 februárjában.
Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának. Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmével, a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díjjal tüntette ki. A francia államtól Chevalier des Arts et des Lettres címet, a magyar államtól Kossuth-díjat kapott. Budapest díszpolgára.
Schiff András:
A Kadosa Pál által útjára bocsátott, már-már legendás zongorista-generáció egyik legkitűnőbb tagjának, az 1953-ban született Schiff Andrásnak a fellépései a világ minden pontján a zenei élet ünnepi eseményei közé tartoznak. A Bartók-Pásztory Díjjal (1991), a legjobb hangszeres szólistának járó Nemzetközi Komolyzenei Díjjal (1992) és Kossuth-díjjal (1996) kitüntetett művész rendszeres vendég a Fesztiválzenekarnál. A Bach-Bartók zongoraversenyeket megszólaltató nagysikerű 1995-ös budapesti és bécsi koncertek után 1997 nyarán Edinburgh és London, 1998 őszén pedig több amerikai nagyváros és a new york-i Carnegie Hall közönsége hallhatta a világhírű zongoraművész, Fischer Iván és a BFZ együtt-muzsikálását, amelyet a Teldec lemezen is megörökített (Bartók 1.-2.-3. zongoraverseny). A 2003/2004-es évadban Schiff Beethoven összes zongoraversenyét szólaltatta meg karmesterként és szólistaként a Fesztiválzenekar budapesti koncertsorozatában. 1999-ben Cappella Andrea Barca néven saját kamarazenekart alapított. 1989-1998 között az ausztriai Mondsee Fesztivál művészeti vezetője volt. Lemezeit számtalan nemzetközi kitüntetés, köztük két Grammy- és két Gramophone-díj jutalmazta.
A művekről:
Brahms d-moll zongoraversenyének a története meglehetősen szokatlan. Schumann tanácsára Brahms 1858-ban egy szimfónia írásába kezdett: a hangszerelést későbbre hagyva a partitúra kétzongorás letétben készült el. A hangszerelés során kiderült, hogy a zongora jelenléte nemigen kerülhető meg és a darabot Brahms zongoraversennyé dolgozta át. A szimfónia gyászmenet-tétele nem illett volna a zongoraversenybe: ezt a zeneszerző a Német Requiemben használta fel. A Brahms „Sturm und Drang” korszakát jól jellemző darab, amelynek ősbemutatója 1859-ben Hannoverben volt Joachim József vezényletével, siralmasan megbukott. Lehetséges, hogy a közönséget meglepte a mű újdonsága, vagy talán Liszt zongoraversenyeinek árnyékában hatott szürkének, puritán-egyszerűnek ez a zenei nyelv, amely amazok nagyvilági dikciójához képest valóban faragatlannak, szigorúnak tűnhetett. Hosszabb időbe telt, amíg megtalálta helyét a versenyműirodalom népszerű, gyakran játszott alkotásai között. (Utolsó BFZ előadás 2006. augusztus 22., Nagy-Britannia, Edinburgh, Usher Hall, szólista Richard Goode, karmester Fischer Iván)
A Két román táncot (Op.8a) Bartók 1909 és 1910 között írta zongorára, és az elsőt táncot egy 1911. február 12-i koncertre dolgozta át zenekarra. A bemutató felettébb pozitív kritikái a táncot mint briliánsan hangszerelt, bizarr módon harmonizált, orgiasztikus zárású művet jellemzik. A közönség oly kitörő lelkesedéssel fogadta a darabot, hogy a zenekar kénytelen volt azt megismételni. Bartók 1931-es nyilatkozata szerint a mű, bár román népzenei ihletésű, a szerző saját témáit dolgozza fel. (Utolsó BFZ előadás 1997. december 20, Budapest, Zeneakadémia, karmester Fischer Iván)
A Concerto Bartók első műve, amely amerikai emigrációjában keletkezett, négy esztendei hallgatás után. A mű címe a barokk zene egyik sajátos, különféle hangszereket és hangszercsoportokat szembeállító — mintegy versengésre késztető — műfajára utal. Meglepő gyorsasággal, alig két hónap alatt készült el, a bemutató azonban több mint egy évet váratott magára: 1944 decemberében vezényelte a Bostoni Szimfonikusok élén a megrendelő Serge Koussevitzky. "A Concerto összefoglaló mű. Olyan értelemben az, mint Mozart Varázsfuvolája. Kort, korszakot és alkotót egyesít különös harmóniában. Tökéletes zártsága, folytathatatlan költészete az életút végét jelzi. (…) 1943: a Concerto mondanivalójához ez az évszám ad kulcsot. Mert ennek a műnek szavakban is megfogalmazott mondanivalója van, ami élesen elkülöníti általában a neoklasszikus kompozícióktól. Bartók - szokásától eltérően - a Concertóhoz fűzött megjegyzéseiben nemcsak zenei kérdéseket feszeget, hanem a mű eszméjére is utal: ’A mű hangulata - eltekintve a tréfás második tételtől - egészében az első tétel és a harmadik gyászos siratóénekének sötétségéből az utolsó élet-igenléséhez vezető fokozatos átmenetet valósítja meg.’” (Batta András) (Utolsó BFZ előadás 2007. január 18., Németország, Stuttgart, Liederhalle, karmester Fischer Iván)
|
