Váltás mobil nézetre
Stravinsky-maraton

Stravinsky-maraton

Művészeti vezető: Fischer Iván

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös rendezésében.

A Magyarországon korábban ismeretlen hangversenytípussal 2008-ban új hagyományt teremtett a BFZ és a MÜPA: a zene kedvelői, barátai, rajongói, szerelmesei, rabjai, megszállottjai és bolondjai piros betűs ünnepként tartják számon azt a napot, amelyen mindenki kedvére tobzódhat kedves szerzője népszerű darabjaiban – ezen a napon igazán mindenki megtalálhatja az őt érdeklő műsort. A maratonon immár hagyományosan nagy számban vesznek részt, sőt a közönség tekintélyes részét teszik ki azok a nagyétkűek, akik a sorozat minden egyes koncertjét végigülik. A 2015-ös maraton „hőse” Igor Stravinsky.

1913. május 29-én a párizsi Théatre des Champs-Élysées színpadán mutatták be a komponista Tavaszi Áldozat című balettjét. A bemutató közönsége a zenetörténet talán legnagyobb botrányának lehetett részese:

kiabálás, pofozkodás, gyalázkodás, elszabadult indulatok, a fogaknak csikorgatása. (Érdekes módon majdnem napra két hónappal korábban Bécsben is sor került egy koncerttermi pofozkodásra: Arnold Schönberg hangversenyén csattant el az emlékezetes nyakleves. Hiába na, ha vérre nem is ment a zene,  azért az indulatok különböző formáit még kihozta az emberekből…)

Míg stílusok és iskolák jöttek és mentek, csillagok tűntek fel és halványodtak el, Stravinsky állócsillag maradt a huszadik századi zene firmamentumán, amiben szerepet játszott az a képessége, hogy hosszú alkotói élete során mindig meg tudott újulni. Orosz stílusát neoklasszikus korszaka váltotta, majd mindinkább az új technikák felé fordult az érdeklődése. A roppant stilisztikai és műfaji változatosságot mutató életmű időközben klasszikussá szelídült, (Istenem, hol vannak ma már azok a pofonok?), de mindvégig megőrizte újszerűségét és izgalmát.

Jegyek november 18-tól kaphatók.

Kapcsolódó videók


A sorozat koncertjei

Nem találta, amit keres? Kérdése van egy koncerttel kapcsolatban?

Írjon nekünk a bfofound@bfz.hu címre vagy hívjon a +36 1 489 43 30 telefonszámon!