Váltás mobil nézetre
Állandó felfedezőúton vagyok - Budapesti beszélgetés Reinhard Goebellel

A Fesztiválzenekar barokk estje az Olasz Intézetben - Bóka Gábor ajánlója

Az új kezdeményezésekre mindig nyitott Budapesti Fesztiválzenekar idei meglepetése a saját barokk együttes megalakítása volt. Nem mintha korábban nem játszottak volna rendszeresen barokk zenét a zenekar muzsikusai: nem csak az óbudai próbateremben vagy az Olasz Intézetben megtartott, kisebb apparátust foglalkoztató sorozataikon kerültek elő rendszeresen a 17.-18. század mestereinek alkotásai, de nagyzenekari hangversenyeiken is (lásd pár hónapja hallott kiváló Bach-kantáta interpretációjukat!), sőt a zenekar hőskorából emlékezhetünk a nyári barokk fesztiválokra is a Pest Megyei Városháza díszudvarán.

Hogy miben jelent újdonságot a mostani barokk együttes – zenekar a zenekarban – a korábbiakhoz képest? Mindenekelőtt abban, hogy immáron nem a régizene-játék tanulságait leszűrő modern hangszeres együttesről van szó, hanem, mintegy az utolsó lépést megtéve, a zenekar muzsikusai eredeti instrumentumokat ragadtak kezükbe az eddigieknél is hitelesebb hangzás megteremtése érdekében. Újdonság az is, hogy az idei évadban külön művészeti vezetője van a barokk együttesnek a nemzetközileg elismert Reinhard Göbel személyében. És számos izgalmat tartogat az évad második koncertjének műsor-összeállítása is: az ismert szerzőnek mondható Georg Philippe Telemann két, hazánkban jószerivel ismeretlen kompozíciója mellett a Lully árnyékában szinte elfelejtett XVII. századi francia szerző, Jean-Féry Rebel Les éléments című, a világ teremtését feldolgozó szvitje szerepel a programon.

Különlegességnek számít a Telemann Ino című dramatikus kantátáját kísérő barokk gesztika alkalmazása is, mely a vokális zenéhez tartozó korabeli előadási gyakorlat felelevenítésére tesz kísérletet. Míg a szólókantáta zenei részét Christine Wolff (szoprán) előadásában élvezhetjük, addig Margit Legler igyekszik felidézni a szövegben foglalt érzelmekhez kapcsolódó zenei effektusok a mozgásművészeti megfelelőit – igazodva a barokk korból ránk maradt leírásokhoz, utasításokhoz. Aki tehát ellátogat a Fesztiválzenekar április 28-i, szombat esti koncertjére az Olasz Intézetbe – melyre jegyek korlátozott számban még kaphatók –, bízvást mondható, hogy nem csak auditív, de vizuális élményben is részesül.

musicianswho.hu