Váltás mobil nézetre
Azsia2

Minden elképzelést felülmúló siker Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ázsiai turnéja. A Hongkongtól Pekingen és Sanghajon át Tajpejig tartó koncertkörúton zsúfolásig telt, többezres koncerttermek fogadják a BFZ-t, a kínai hallgatóság szűnni nem akaró tapsviharral köszöni meg az előadásokat. „Egy Ferrari - mondta a zenekarról egy pekingi napilap kritikusa. - Maga a luxus, csendes, halk, gyors és messzire repít.”

Hálás közönség fogadta a magyar muzsikusokat az itthon már nagy népszerűségnek örvendő, „A BFZ bekopog” elnevezésű közösségi programokon is. A muzsikusok Fischer Iván kezdeményezésére Sanghajban egy teljes napig különböző szociális intézményekben zenéltek. Az öregek otthonának lakói még viszonozták is a gesztust, hagyományos hangszereken eljátszottak egy kínai darabot, majd a magyarokkal közösen is zenéltek. A BFZ ütősei egy árvaházban 2-15 éves gyerekeket örvendeztettek meg muzsikájukkal, egy másik csapat egy gyermekkórházban a betegeknek zenélt. Abban a helyi középiskolában, melynek előadótermében diákoknak adtak koncertet, európai zenész még sosem járt, a nyugati hangszerek is szinte ismeretlenek. Hongkongban zeneiskolás kicsiknek tartott „mesterkurzust” a Fesztiválzenekar nagyszerű tubása, Bazsinka József, néhány szerencsés fiatal pedig a hangverseny próbáira is bejuthatott.

A turné nagyzenekari koncertjeit, amelyek programját részben az itthon is hatalmas sikerrel megszólaltatott Befejezetlenek, azaz Bruckner 9. és Schubert 8. szimfóniái alkották, egyöntetű lelkesedéssel fogadta a sokezres ázsiai közönség. Fischer Iván Hongkongban kantoni nyelven, Pekingben mandarinul szólt a közönséghez, amely – ahogy egy, a zenekarral utazó magyar blogger írta, – „magából kikelve tombolt.”

A sanghaji hangversenyt a legnagyobb komolyzenei rádióállomás élőben sugározta, „A BFZ bekopog” egyik programját a sanghaji televízió rögzítette.

 

Letölthető fotók