Váltás mobil nézetre
Prom 52_CR_BBC Chris Christodoulou_1

Figaro/Kling József

A Budapesti Fesztiválzenekar Brahms 3. és 4. szimfóniájával beutazta Európa legizgalmasabb nyárvégi fesztiváljait. Óriási siker mindenhol, Londontól Milánóig. Több teltházas koncert a Royal Albert Hallban, illetve a Scalában. Végre a Müpában is hallhattuk őket.

Fischer Ivánnak mindig van valami jó dobása. A legújabb, hogy a zenekar a két Brahms szimfónia után leteszi a hangszert és kórussá avanzsál.

A hétvégén Budapest közönsége is részesülhetett ebben az élményben a Müpában, három egymást követő estén. Abból, hogy valaki tökéletesen ura a hangszerének, még nem feltétlenül következik, hogy énekelni is tud. A Fesztiválzenekar tagjai viszont a jelek szerint a testüket is képesek hangszerként kezelni. Nem is akárhogy.

Brahms Esti szerenádja (Abendständchen) Clemens Brentano versére íródott. Zenéje a költemény érzékeny olvasata. A Golden weh’n die Töne nieder (Aranylón lengenek alá a hangok) vagy a Durch die Nacht, die mich umfangen / Blickt zu mir der Töne Licht (Az éjen át, mely körülölel engem, / rám pillant a hangok fénye) sorok valóban hangokká váltak.

Úgy rakódtak ránk az aláhulló hangok, mintha meleg hópelyhek volnának. Az előadás magában hordozta a brahmsi kettősséget: a harmóniára való törekvés és a harmónia elérhetetlenségének irracionális félelméből fakadó feszültséget.

Ugyanez a kettősség uralta a 3. és 4. szimfóniát is. A harmadikat Fischer Ivánnak sikerült a maga komplexitásában megragadni. Főleg az első tételben, ahol a hegedűk által hordozott alapvetően heroikus hangulatot folyamatosan aláaknázza a basszusszólamok sötét moll-képleteivel, ahogy azt a kísérőfüzetben is olvashatjuk. A második és harmadik tételben a melankólia pasztell színeit bontja ki a zenekar. A negyedikben a heroizmus belefullad saját energiáinak kisülésébe.

Az igazi csúcspont a 4. (e-moll) szimfónia. Nem először hallom Fischerékkel kedvenc Brahms-szimfóniámat. Valahányszor meghallom az első kilenc ütemet, a torokszorító érzésben már-már otthonosságra lelek. Az ember egzisztenciális szorongását festő motívum minden tételben visszatér, de egyre oldottabb formában, míg a negyedikben diadalittasan le nem győzzük. Mindig pontosan ez történik. Fischer Iván megint hőst csinált belőlünk.

Az eredeti cikket itt olvashatják el.