Váltás mobil nézetre
A Budapesti Fesztiválzenekar a Festival Hallban

A kilenc éve ezelőtt indított „titok-koncertek” kezdettől nagy sikert arattak: már az első, „kísérleti” hangversenyeknek otthont adó Olasz Intézetet zsúfolásig megtöltötte a közönség, igazolva, hogy sokan bíznak a koncerteket szerkesztő-vezénylő Fischer Ivánban és a műsor és a közreműködők ismerete nélkül is „belevágnak a kalandba”.

Idén a titok-koncertek régi-új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban lesznek (a Művészetek Palotája elkészülte előtt a Fesztiválzenekar rendszeresen játszott itt). A helyszín-választás magyarázata egyszerű: a titok-koncertek olyan népszerűek, hogy minden évben több százan maradnak jegy nélkül. Az 1850 férőhelyes BKK-ban minden este 400-450 fővel többen lehetnek fül- és szemtanúi annak, milyen titkokkal lepi meg a közönséget a BFZ és Fischer Iván. A három titok-koncert időpontja december 23. (péntek) 19.45 óra, december 26. (hétfő) 15.30 óra és december 27. (kedd) 19.45 óra.

Emlékeztetőül néhány titok, amit Fischer Iván a korábbi hangversenyek hallgatóival megosztott: Richard Strauss csodálatos József-legendája, Kabalevszkij Hegedűversenye a 12 éves Pusker Júlia előadásában, Richard Strauss áriák és dalok az amerikai szopránénekesnő, Christine Brewer tolmácsolásában, Bernd Alois Zimmermann trombitaversenye a norvég virtuóz, Håkan Hardenberger szólójával, Kurt Weill izgalmas és Magyarországon szinte ismeretlen, Az ezüsttó című operája, Brahms zongoranégyesének Schönberg által készített zenekari átirata, Mozart K.488-as zongoraversenye a 92 éves, Franciaországban élő Rév Lívia előadásában, a Magyarországon szinte csak a Mozart-legendáriumból ismert Salieri műveinek bemutatása, Mozart K.453-as zongoraversenye Menahem Pressler előadásában, Rautavaara madárhangra és zenekarra írt Cantus arcticus című művének magyarországi bemutatója. Négy éve Pauk György, három éve a világhírű zongoraművész, Alfred Brendel búcsúzott a közönségtől a BFZ titok-koncertjén.