Váltás mobil nézetre
Ivan_w

Nem kell bemutatni Fischer Ivánt. Az egész világ ismeri, mint fantasztikusan jó karmestert. Két karmesterverseny győzteseként szerzett magának helyet a világ karmester-dobogóin, ahol mára világhírre tett szert, több kiváló zenekart vezényelt, látta el azok vezetését. Az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekar hosszú évek óta a világ tíz legjobbja között szerepel (http://ahalmos.wordpress.com)

Nem vagyok igazán komoly zeneértő, de a Fesztiválzenekar azok közé tartozik, akik meg tudják borzongatni a gerincem, és akik képsorokat tudnak ébreszteni bennem. Ma már csak (zenére hangolt) hallásjavítóval tudok a zenének hódolni, de amíg így sikerül, Fischert keresni fogom.

Nemrég értesültem arról, hogy zeneszerzőként is túljutott a szárnypróbálgatásokon. Külföldön több szerzeményét rendszeresen műsorra tűzik a legnevesebb zenekarok, több országban tartott szerzői estet. Országunk helyzetére jellemző, hogy szülőföldjén először mutatkozott be zeneszerzőként e hó 13-án és 14-én.

Hazám bűnei közé sorolom, hogy a koncertek előtt és utánuk is alig lehetett erre vonatkozó hírrel találkozni. Pedig Fischer Iván többet érdemelne, hiszen az ország hírnevének egyik zászlóvivője. És mert az előadás nem egyszerűen jó vagy érdekes volt, hanem izgalmas is. Izgalmas, mert a koncert mindkét része meglepetéseket tartogatott a hallgatóság számára.

Az első részt a szerző nemzetközi áttekintése, széleskörű ismeretei világították át. Teljes felsorolás helyett csak három darabot, számomra csúcsot említek meg: a Shudh Sarang Szextett nemcsak képes volt indiai hangulatot sugározni, hanem felvonultatta a nagyon indiai hangszert, a tablát is; a Spinoza-Vertalingen elképesztően remek terepet nyújtott a szerző lányának, hogy bemutassa rendkívüli képességeit. A darab egyébként – amint a szerző írja – „…szabad asszociáció, amelyben Glazemaker [aki 1693-ban fordította „ős”-hollandra a Tractatus Theologico-Politicus-t] szavai különböző zenei formák felbukkanására adnak lehetőséget.” Végül a japán „nó” színház egyik rendkívül izgalmas, a szerző által „szatirikus hatnyelvű operának” elkeresztelt darabja, a Tsuchigumo, amely mind a fantáziadús eseménnyel, mind az ahhoz simuló zenével, mind pedig a főszereplő rendkívüli táncprodukciójával meglepte a hallgatóságot.

A közben holland énekesnők által előadott olasz kórusmű (La Malinconia) és egy cigánydal tovább szélesítették az első rész nemzetközi jellegét.

A második rész ősbemutató volt, már a címében is rendkívüli: A Vörös Tehén. Tartalma pedig zenei tiltakozás a rasszizmus rohanó léptű térnyerése ellen. A tiszaeszlári vérvádat a közelmúltban próbálta antiszemita gyűlöletkeltésre felhasználni a Jobbik egyik képviselője.

Ez késztette arra a szerzőt, hogy megvalósítsa huszonéve született tervét: a szörnyű eseményt operaként mutassa fel a világnak. A nagy késedelemmel megszületett mű nem jelenhetett volna meg jobb pillanatban, mint most, amikor az uralmon lévő hataloméhes gárda képtelen felszámolni a szélsőjobb szervezeteket, megállítani a Horthy-rendszer reinkarnációját.

Igen nagyképű lépés lenne részemről, ha értékelni akarnám az egyfelvonásos opera zenei értékeit. A lényeg, hogy a zenét is tudtam élvezni, a tartalom pedig megragadott. Hallottam, olvastam az elképesztően barbár eseményről, de csak most ütött szíven, hogy kisfiút tudtak tanúvá formálni, az édesapja elleni vád támaszává tenni. Iszonyatos bűn. És azóta hányszor történtek hasonló rémtettek a fasizmus, a kommunizmus, vallási őrületek galád kohóiban. Ha csupán ennyi lenne a mű, hogy ezt a rettenetet elemzi, akkor is különlegesen értékes alkotás.

Ennél is több azonban: felhívja a figyelmet a már akkor széles néprétegekbe ágyazódott antiszemitizmusra, valamint arra, hogy igazi nagyjaink – Kossuth Lajos, Eötvös Károly – milyen mély meggyőződéssel álltak ki a zsidóság védelmében. Krúdy pedig, akit mély megrendüléssel foglalkoztatott az esemény, vezérfonalat jelentett a szerző számára.

Most a szerző mellé állt, szerzőtársként több kiemelkedő alkotó.

Feledhetetlen élmény volt és marad.

xxx

Iván Fischer introduced himself as compositor for the first time in his homeland, Hungary. It may sound strange since he is word famous conductor, and already presented most of his compositions abroad.

It is not his fault, but of the unbearable atmosphere of the country. One of the peak events of anti-Semitism, a referral in the Parliament to Tiszaeszlár gave the impetus to him to compose an opera on the subject of this crazy blood libel (1882).

This opera in one act was the second part of his concert on the 13th and 14th of this month. The first part consisted of extremely divert compositions. I mention here only one, the brilliant Tsuchigumo (The Monstrous Spider), as he calls it: a satirical opera in six languages. Wonderful!

If you have the occasion to see any of his performances, do not hesitate to attend.

(And pay attention to the fact that he sticks to the Hungarian spelling of Iván!)