Váltás mobil nézetre
Fischer Iván

Az ország bűnös volt a zsidókkal szemben, most a cigány kisebbséget féltem. (Corriere della Sera, Giuseppina Manin)

INTERJÚ A KARMESTER ÉS ZENESZERZŐVEL, AKI ELMAGYARÁZZA A „VÖRÖS TEHÉN” JELENTŐSÉGÉT

 

MILÁNÓ – A vörös tehén a színpadon ül. Természetes méretnagyságban papírmaséból készült, annak a megvetendő aljas történetnek jelképeként, ami 130 évvel ezelőtt egy kis magyarországi faluban robbant ki. „Egy igaz, mi több sokkoló történet, amelynek visszhangja mind a mai napig érezhető” – erősíti meg Fischer Iván, a 63 éves tehetséges zeneszerző, a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere. „A Vörös Tehén” című új operáján közel 30 évig meditált, amit az elmúlt napokban vitt színpadra a magyar fővárosban. E operaművében a Tóra egyik ősi tisztítási rituáléjára utal, amelynek „ A Vörös Tehén” címet adta. Pontosan ez volt a neve annak az 1883-ban Tiszaeszláron lefolytatott pernek, melynek során 15 zsidót állítottak a vádlottak padjára, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy fiatal keresztény lányt, Esztert, akinek vérét ezoterikus rítusok céljára használtak. „Akkortájt Izrael népe ellen irányuló, vérlázító módon kieszelt rágalmak egyike volt ez a „vérvád”, mely szörnyű tett ceremoniális elkövetésével őket vádolták meg” – magyarázta a zsidó származású mester. „Ez a boszorkányüldözés, amelyhez még számos kínzás és megfélemlítés párosult, akkoriban egy véget nem érő vitát váltott ki. Az ország legjelesebb elméi keltek a zsidók védelmére, közöttük volt Kossuth Lajos hazafi is.”

Ez valójában úgy jelenik meg a színpadon, mint egy szellem, amely felháborodásának ad éles hangot az akkori és mind a mai napig elnyúló intoleranciával és előítélettel szemben…

„Valamelyest a franciaországi Dreyfus-ügyhöz hasonlóan ez az epizód nálunk is politikai és szociális polémiát robbantott ki. Az antiszemitizmus hulláma söpört végig az országon és osztotta meg hazánkat, melynek múltbéli nyomait a mai Parlamentben is jelenlévő szélsőjobboldali párt, a Jobbik jeleníti meg. Akik mártírjuknak választották meg a szegény lányt, Esztert, akinek sírja fanatikusok zarándokhelyévé vált.”

Egy történet a múltból, amely óva mutat rá a jelen hibáira.

„Ahogy a 19. században, úgy a mai Magyarországon is Európa felé nyitni szándékozó, egymással rivalizáló felek rejtik elszigetelt anakronisztikus véka alá törekvéseiket úgy, hogy nem létező ellenséget találnak ki és abszurd bűnbakokat keresnek. Semmibe véve a történelmet és azt a nagy felelősséget, amit az ország képviselt a Holokausztban. 1944-ben, amikor a németek megszálltak bennünket, valójában magyarok voltak azok, akik közreműködtek fél millió zsidó deportálásában. Elie Wiesel egyszer azt mondta, mélységesen szomorú ez, mert hiszen ez a tragédia elkerülhető lett volna, mivel a háború már amúgy is a végéhez közeledett és egyértelmű volt, hogy Németország elveszíti azt.”

Az idegengyűlölet elleni kihívás mellett operaműve egyben felhívás is a kollektív tudatosság felébresztésére.

„A közelmúltban miniszterelnökünk hivatalosan is elismerte Magyarország felelősségét a Holokausztban. Ez egy nagy jelentőségű gesztus volt. Remélem, hogy egyre többen számot vetnek majd azzal a szörnyűséggel, ami akkor történt. És ami újra megtörténhet. Nemcsak a zsidósággal, de más kisebbségekkel is. Mint pl. a nagyon szegény cigány kisebbséggel, akik közül sokan nehezen találnak maguknak munkát. Azt szeretnénk, hogy a kormány segítse őket és élesen elhatárolnák magukat a jobboldali diszkriminációtól. Ami engem illet, irántuk való tiszteletem jeléül, partitúrámban megszólaltatok néhány hagyományos cigányzene elemet is.”

Zsidóként és a kultúra embereként, milyen álláspontot képvisel a jelenlegi izraeli politikával szemben?

„Én zenész vagyok. Az én véleményem azokéval egyezik, akik a szívükön viselik egy igazságos társadalom kérdését. Azt gondolom, hogy minden fundamentalizmus veszélyes, és minden ember egyformán fontos. Izrael egy olyan ország, mint bármilyen másik. Ahol mindenki békében, biztonságban és félelem nélkül kell, hogy éljen. Egy olyan világról álmodom, ahol mindenki tiszteletben tartja egymást, még akkor is, ha az egy másik vallást képvisel, vagy más a bőrszíne.”