Váltás mobil nézetre

Hét tehetséges fiatal muzsikus: Balogh Ádám (tanára: Megyimóreczné Schmidt Ildikó), Devich Gergely (tanára: Antók Zsuzsanna), Harmos Szilvia (tanára: Kováts Krisztina), Holl László (tanára: Kis András), Matos Dennis (tanára: Fazekas László), Tomasz Máté Milán (tanára: Kárpáti Mónika) és Váradi Gyula (tanára: Ácsné Szily Éva) léphetett fel a Budapesti Fesztiválzenekar gálakoncertjén, 2010 november 29-én. Ők voltak az együttes és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége által szervezett megmérettetés győztesei. A versengésről temérdek híradás jelent meg, s ezzel is sikerült az ötletgazda Fischer Iván Kossuth-díjas zeneigazgató célját megvalósítani, aki szerette volna a világon szinte egyedülálló és kiváló zeneiskolai rendszerre felhívni a figyelmet. A kezdeményezésről, s a zeneiskolák helyzetéről az MZMSZ elnöke, Ember Csaba számolt be.

– 2011 januárjában a televíziónézők is láthatták a gálakoncertet, hiszen a Duna Televízió egymást követő estéken adta le a hangverseny egy-egy részletét. Mennyire elégedett a versengéssel?

– Roppant nagysikerűnek tartom, hiszen új területen mutatkozhattak meg a gyerekek, korábban ugyanis nem volt lehetőség arra, hogy egy világhírű zenekarral lépjenek pódiumra. Bár akadtak hasonló jellegű próbálkozásaink, ilyen országos verseny nem volt korábban. Minden tehetségesnek ígérkező gyermek elindulhatott a megmérettetésen, s annak is örülök, hogy közel kétszázan érezték úgy, hogy képesek lennének a Budapesti Fesztiválzenekarral eljátszani egy versenyművet. Volt köztük, akinek az országos verseny megnyerése adott erre jogosultságot, egyébként pedig mindenki indulhatott válogatón.

– Különleges élményt jelenthet egy ilyen együttessel játszani…

– Így igaz, hiszen egy-két kivételtől eltekintve sokan csak nemzetközi versenyen kapnak lehetőséget arra, hogy egy szimfonikus zenekarral szerepeljenek… Egyébként az eredeti elképzelés az volt, hogy öt gyerek kerül a döntőbe, és még tovább versengenek, de a megméretés során Fischer Iván – aki eddig is nagyon jó véleménnyel volt a hazai zeneoktatásról–, látta, annyira jók a gyermekek, hogy nincs értelme különbséget tenni. S hamar kiderült az is, kevés az öt hely…. Így, aki bejutott, már nyertesnek számított, és végül a döntőbe nem öten, hanem heten kerültek…

– Kitől származott ennek a rendhagyó versenynek az ötlete?

– Fischer Ivántól. S mivel hallott a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségéről, kapcsolatot teremtett, s megkérdezte, elő tudnánk-e készíteni ezt az országos megmérettetést, hogy ne kelljen neki bejárnia az országot. Mi vállaltuk, hogy az első fordulót megszervezzük, a második fordulóban pedig már Iván volt a grémium elnöke, s zenekarának tagjai lettek a zsűritagok. Ők is nagy gondban voltak egyébként, hogy melyik hét gyereket válasszák…. A koncert olyan jól sikerült, hogy további, külföldi hangversenyeken is fellépnek a kicsik a Fesztiválzenekarral, többek között Dortmundban.

– Lesz a versenynek folytatása? A jótékonysági gálaestre egy belépő 100 ezer forintba került, s ez az összeg hozzájárult a BFZ tehetséggondozó programjához. Ebben is részt vesz az MZMSZ?

– Az, hogy lesz-e és mikor folytatás, még nem tudom, mindenesetre országos tanulmányi versenyt egy-egy hangszerfélének három évenként rendezünk… A tehetséggondozó program bevétele a zenekar gyermekprogramjainak támogatását szolgálja. Egyetlen esemény az országos pénzhiányon nem tudna segíteni. Az is komoly eredmény, hogy ezt a gálakoncertet a Duna TV felvette, hét este egymás követő estén sugározta is januárban, sőt, az Autonómia csatornán is megismételték.  Nagyon jó volt a Fesztiválzenekarnak és Fischer Ivánnak köszönhető hírverés, rászorul a hazai alapfokú művészetoktatás, különösen a zeneoktatás. Sajnos, a konzervatóriumokról is elmondhatjuk, szükségük van arra, hogy úgy kerüljenek a figyelem központjába, hogy még a nehéz anyagi körülmények között is nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket érnek el! Milyen jó lenne, ha egy kicsit több állami támogatást kapnánk, hiszen valóban európai és nemzeti érték a zeneiskolai hálózat, amit lehetne mutogatni… S nemcsak a megőrzésére, hanem a további fejlesztésére is szükség lenne!

– Ezek szerint megint rosszabbra fordult az anyagi helyzetük…

– A pénzhiány mindenhol látszik. Az első nyolc hónapra nem csökkent a normatíva, viszont megszűnt egy pályázati lehetőség, pedig az ezen elnyert pénzből kottákat, hangszereket lehetett vásárolni… A második félévtől – hiszen tanévek szerint finanszíroznak–, látszik 11 %-os emelkedés, emellett azonban nincs semmilyen kiegészítő támogatás. Az természetesen jó, hogy erre az összegre biztosan lehet számítani, viszont az lenne igazán szerencsés, ha áttérnének a bérfinanszírozásra, amit korábban bejelentettek. S kérdés, hogy a most bent lévő koncepció szerint valóban ilyen kiemelten fogják-e támogatni a művészetoktatást… Hiszen a tervben az szerepel szövegszerűen, hogy a gyermekeknek csekély anyagi hozzájárulást jelentsen mindez. Ugyanakkor a most elfogadott költségvetési törvényhez igazítva emeltek: a költségek húsz százalékig, 18 év felettieknél pedig 40 %-ig lehet kérni térítési díjat. Ezt sok helyen kénytelenek lesznek kérni. Ezt a két, eléggé eltérő gondolatmenetet kellene valahogyan összhangba hozni…

– Visszatérve még a versenyre, mit jelentett ez a sorozat a pedagógusoknak?

– A kollégáim már akkor örültek, amikor először hallottak arról, hogy a növendékeik a Budapesti Fesztiválzenekarral léphetnek fel. Ez éppen akkor történt, amikor az együttest egy nemzetközi rangsorolásban a világ kilencedik legjobb zenekarának választották. S mindenki azt mondta, nagyon jó ötlet ez a verseny és szükség volt rá. Ezzel ugyanis bezárul a kör, hiszen jó azt tapasztalni, hogy a kezdetektől nemcsak a Zeneakadémiáig, hanem még tovább, a hivatásos művészekig, együttesekig vezet az út.  Nagy sikerélményt jelentett az is a kollégáimnak, hogy eljutottak odáig, hogy a növendékeiket a BFZ-hez vihették meghallgatásra. S egyetlen olyan gyerek sem akadt, akinél felmerült volna a kérdés, hogy hogyan jutott eszébe, hogy jelentkezzen… Nagyon lényegesnek tartom, hogy kellő önkritikával neveztek a kollégák a megmérettetésre. S több volt, mint gesztus, amikor a gálakoncerten Fischer Iván azt mondta, ne csak a gyereket, hanem a tanárát is tapsolják meg, s mindig név szerint is bemutatta a kollégákat. Tanárok nélkül ugyanis nincs kibontakozás… S az számomra is elgondolkodtató, hogy akiket az országos versenyen látok felkészítő pedagógusokként, vajon miért mindig náluk jelennek meg a díjnyertes gyerekek…

– Fischer Iván nyilatkozta a kezdeményezés kapcsán, hogy a megmérettetéssel, s azzal, hogy a gyerekek megmutatják, mit tudnak, arra inspirálják a szülőket, hogy zeneiskolába vigyék a gyereket…

– Érdekes kérdés, hogy a szülők felé mindez hogyan reklám. Sokkal, de sokkal lassabban fogy a zeneiskolákba jelentkező gyerekek száma, mint az általános iskolai korosztályé általában, de a hagyományos zenekari hangszereket már nem tanulják annyian. Az egyik legnépszerűbb talán a gitár… Van igény a zene iránt, inkább az a kérdés, hogy amikor kikerülnek a zeneiskolából, és nem lesznek muzsikusok, akkor már kevesen maradnak azok, akik továbbra is aktívan zenélnek…

– Többek szerint ma már nem arról kell meggyőzni a döntéshozókat, hogy a zeneoktatás milyen értékes, hanem arról, mi a társadalmi haszna…

– Ez a lehető legvilágosabb fogalmazás. A kutatások is megállapítják, hogy a zenetanulás valóban eredményesen hat minderre. A mai pszichológia vizsgálatok szerint célszerű ötéves korban elkezdeni a zenetanulást, mert a nyelvek, a matematika terén akkor segít a legtöbbet. A konkrét haszon az – túl azon, hogy aki gyakorol, zeneiskolába jár, az nem az utcán lődörög –, hogy a gyerek megtanul fegyelmezetten dolgozni, képességei a zenetanulásnak köszönhetően más téren is jobban fejlődnek, és gyorsabban tud elsajátítani dolgokat, mert egy életen keresztül tanul. Nem okoz megrázkódtatást számára, ha szakmát kell váltania. Külföldön is jobban boldogul, s érzelmileg gazdagabb lesz, így könnyebben talál magának befogadó közösséget…

– Ezt mennyire sikerül a döntéshozókkal megértetni?

– Sajnos nem eléggé… Sokszor a döntéshozókról kiderül, ők maguk tanultak zenét, s fontosnak tartják annyira, hogy a gyermekeiket is zeneiskolába írassák. Meg kellene azonban azt is érteniük, ez minden gyereknek jár…Ahogyan az Európa Parlament 2009. évi állásfoglalása ajánlja minden tagállamának: „ismerjék el annak fontosságát, hogy a lisszaboni stratégiának megfelelően a művészeti oktatás és a kreativitás elősegítése a tudáson alapuló gazdasági környezetben valósuljon meg…”

Parlando, Réfi Zsuzsa