Váltás mobil nézetre

A koncertről

Az elmúlt évadban a Budapesti Fesztiválzenekar három fantasztikus muzsikusának is megadatott, hogy szólistaként játsszon együtt a zenekarral. Andrea Bressan fagottművész, Csalló Roland klarinétművész és Fejérvári Zsolt nagybőgőművész is megmutathatták a közönségnek egy teljesen új arcukat.

Az előző megmérettetés óta eltelt két év, így a zenekar ismét megrendezni a Végh Sándor Versenyt. A BFZ muzsikusai így újra megmérettethetik magukat egy szabadon választott zenemű előadásával, szóló- vagy kamaraprodukciókkal, tekintélyes zsűri előtt. A tét most sem kicsi: a nyertesek a következő évadban szólistaként léphetnek fel a BFZ-vel.

Az elődöntők és a döntő három napba sűrítve zajlanak 2015. október 29-30-31-én a Selmeci utcai próbateremben. A zsűri tagjai idén: Fischer Iván karmester, a BFZ zeneigazgatója; Major Tamás hegedűművész, a BFZ koncertmestere, Lakatos György fagottművész, a kortárs zenei élet egyik meghatározó alakja, Vass András, a Pannon Filharmonikusok karmestere és Dubóczky Gergely karmester.

A verseny nyilvános, számítunk a közönségszavazatokra is. Az első elődöntő csütörtökön 17 és 18:30 között, a második elődöntő pénteken 10 és 17 óra között látogatható, míg a döntő szombaton 15 órakor kezdődik. Előzetes regisztráció a rendeles@bfz.hu email címen, vagy Bagi Orsolyánál a +36 1489-4332 telefonszámon.

Jegyárak

Ingyenes