Váltás mobil nézetre

A koncertről

1889-ben a 25 éves Richard Strauss elfogadta a weimari színház karmesteri állását, azét az intézményét, amelynek profilját néhány évtizeddel korábban Liszt Ferenc határozta meg.
Az ifjú Lisztre mély benyomást tettek a cigányzene jellegzetes vonásai, ritmikai szabadsága, szokatlan modulációi, különös hangszínei. A zeneszerző 1840 és 1843 között jelentette meg Magyar dallok (sic!) című gyűjteménye darabjait, majd 1847-től kezdve a Magyar rhapsodiákat. E zongoraművek közül választotta ki azt a hatot, amelyeket zenekari köntösbe öltöztetett, és amelyek azóta is a klasszikus zenekari repertoár népszerű darabjai.
2. zongoraversenyét Liszt hosszan érlelte. Amikor 1839-ben hozzákezdett, még világjáró virtuóz volt, mire 1861-ben befejezte, már visszavonult a pódiumtól, és idejének nagy részét az alkotásnak szentelte. Az egytételes, valójában öt szakaszból álló versenymű egyetlen téma különböző karaktereit mutatja be. A weimari ősbemutatót a szerző a karmesteri pulpitusról irányította, a zongoraszólamot pedig tanítványa, az a Hans von Bronsart játszotta, aki később a weimari színház intendánsaként Strausst leszerződtette.
Richard Strauss korán felfedezte magának a szimfonikus költemény műfaját. Az Aus Italien című zenekari fantázia után még a 19. század nyolcvanas éveiben megírta a Macbethet, a Don Juant és a Halál és megdicsőülést. Az Imigyen szóla Zarathustra már a befutott komponista műve, aki a következőket írta a darabról: „Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, vagy akár zenei portrét festeni Nietzsche nagy művéről… A szimfonikus költemény Nietzsche géniuszának hódol, s ez a géniusz az Imigyen szóla Zarathustra című könyvben mutatkozik leginkább meg.”


Részletes program

Liszt Ferenc: 1. magyar rapszódia
Liszt Ferenc: 2. (a-dúr) zongoraverseny
Richard Strauss: Imigyen szóla Zarathustra

karmester

Fischer Iván

Közreműködők

Dejan Lazić, zongora